.

Víz alatt találták meg a keresztény vallást egységesítő nikaiai zsinat helyszínét Törökországban



Négy évvel ezelőtt Bursa tartomány vezetésének megbízásából légi felvételeket készítettek a Törökország északi részén lévő Iznik város mellett található tóról. A fényképek eljutottak az Uludağ Egyetem kutatójához, Mustafa Şahin professzorhoz, akinek feltűnt, hogy a víz alatt valamilyen hatalmas épületkomplexum maradványai nyugszanak.

Az elmúlt négy év során kiterjedt kutatások kezdődtek a környékén, ezek eredményeként lassan kiderült, milyen építménnyel van a szakembereknek dolga - írta Doğan Hírügynökség


Forrás: Mustafa Şahin/Lake Iznik Excavation Archive
 

A romok körüli durva kövek a katedrális pusztulásáról is sokat elárulnak. Şahin szerint a térségben a 8. században több földrengés is pusztított, az egyik legerősebb éppen 740-ben történt. „Megfigyeléseink alapján az épület ennek a földrengésnek a következtében omlott össze, a partszakasz pedig a víz alá merült. A templomot ezt követően már nem állították helyre”.

A székesegyházat a 4. század végén építhették, ekkor a település még Nikaia néven volt ismert.

A város a történelemben fontos szerepet töltött be.   Itt tartották 325-ben azt a zsinatot, amelyen Nagy Konstantin császár elnöklésével összefoglalták a keresztény vallás alapelveit.

A niceai zsinatot bemutató festmény a Vatikánban

 

 
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china