Jelenlegi hely
.
Virágvasárnappal indulnak a látványos körmenetek Spanyolországban
Húsvétot megelőző nagyhét látványoságai,
Semana Santa
Körmenet Mijason
A katolikus liturgia szerint a tavaszi napéjegyenlőséget követő telehold utáni első vasárnapra esik Húsvét. Leírni is hosszú, nemhogy a középkorban ezt előre kiszámolni. Pedig nagy szükség volt rá, hiszen Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Nem véletlenül volt minden jelentősebb uralkodónak saját asztrológusa. Mit szóltak volna az égiek, ha modjuk Jézus születését keresztre feszítése napján ünnepelték volna. Ezért minden pápa kínosan ügyelt a naptárak pontosságára. A Julianus naptár hibáit a Gergely naptár hivatott kiküszöbölni, amely 1582 óta van érvényben.
Az új naptár jobban illeszkedik a csillagidőhöz, valamint az évszázadok alatt keletkezett időbeli elcsúszásokat is korrigálta. Ezáltal minden egyházi és világi ünnepet a megfelelő időben lehetett megtartani.
Spanyolország, mint a katolikus országok élenjárója, azonnal átvette a pápai időszámítást, nem úgy mint Magyarországon Pécs, ahol még 1640-ben is Julianus naptárja szerint ünnepeltek. Volt,amit kétszer is, Gergely naptár kihirdetése hiszen a régi a megszokott, az új meg kötelező.Spanyolországban a dupla ünnepek a luxusát még a jól menő1600-as években sem engedték meg maguknak az egyház vezetői. Egyrészt teljes alázattal elfogadták a Szentatya döntését, másrészt egy egész heti díszes ünnepségsorozat igen sokba kerül. Elég azt egyszer kifizetni, nem kell úgy pocsékolni.
A Húsvétot megelőző nagyhét virágvasárnappal kezdődik. Jézus ezen a napon vonult be Jeruzsálembe. Ekkor már meglehetősen nagy híre volt Judeában, ezért a szamárháton közeledő mestert kiváncsiak sokasága fogadta.
Ebben az időben az a szokás járta, hogy a rangos vendég lába nem érintheti az út porát. A köszöntésére összegyült emberek igyekezetükben köpenyeiket teritették az útra. Igen ám, de a köpenyek hamar elfogytak, de az út még nem, ezért a közeli bokrokról és pálmafákról szedtek ágakat, azzal fedték be az utat.
Ennek emlékére ezt a napot virágvasárnapként tartják nyílván. Hiába az idő megszépíti az emlékeket. A pálmaág így változott virággá az évszázadok alatt.
Spanyolország idén is színpompás felvunulásokkal készül a Semana Santa körmeneteire