Jelenlegi hely
.
A világ vezető orvosi folyóirata hivatalosan is idegméregnek minősítette a fluoridot
Az elmúlt néhány évben gyors ütemben nőtt azon bizonyítékok száma, miszerint a fluorid negatív hatással lehet az egészségünkre.
Sokan gondolják, hogy az illetékesekben sikerül tudatosítani a fluorid mérgező hatását és a nátrium-fluoridot valamilyen módon el kell távolítani a világ vízellátásából és a fogkrémekből.

A közelmúltban nagy lépést sikerült tenni ennek érdekében. A világ egyik legrangosabb orvosi folyóiratában, a The Lancetben a fluoridot száz százalékos neurotoxinnak (idegméregnek) minősítették. Innentől kezdve ugyanabba a kategóriába tartozik, mint az ólom, az arzén és a higany.
A tanulmány a Lancet Neurology folyóiratban jelent meg először még 2014 márciusában. Ebben a szerzők azt állították, hogy sok hasonló neurotoxint még nem sikerült beazonosítani a világon. Megjegyezeték, hogy egyre több gyermek esetében alakulnak ki idegrendszeri fejlődési fogyatékosságok a neurotoxinok hatására.
A tanulmány szerzői azt találták, hogy míg a fluorid megtalálható számos ország vízellátásában, kimutatható az erősen feldolgozott tea márkákban is, amelyeket valószínűleg túlzottan szennyezett területeken termesztenek. (Vélhetően fluoridos vízzel öntözték.)

Az emberi fogyasztásra szánt fluorról és terjesztéséről bővebben itt lehet olvasni: Legyen vagy ne legyen?
1. - https://www.thelancet.com/journals/laneur/article/
Forrás: újvilágtudat