.

A vikingek támadásai a mór uralom idején az Ibériai-félszigeten



A vikingek a 9. és a 11. század között többször is megrohamozták az Ibériai-félszigetet.

A vikingek igen nyughatatlan népség volt a középkorban. Keskeny, gyors hajóikon nagy területeket jártak be és váratlan megjelenésük alkalmával gyilkoltak, raboltak. Összeszedték a könnyen mozgatható értékeket, lehetőleg ezüstöt, aranyat és  a helyiek őrülhettek, ha élve megúszták a támadást. A rablóhadjáratokban zsákmányolható kincsek motiválták az Ibériai-fésziget elleni támadásokat.

A kutatók három támadási hullámot ismernek, amelynek során a harcosok Marokkó északi részére is eljuthattak. Azt, hogy pontosan mit műveltek, arab és keresztény feljegyzésekből lehet tudni, régészeti leletek alig maradtak meg ebből az időszakból. A helyzetet ráadásul tovább bonyolítja az is, hogy az iszlám hódítók is abban az időszakban erősödtek meg a térségben, amikor a vikingek fosztogattak arrafelé.

 
A néphagyomány úgy tartja, hogy 844-ben a partra szálló vikingeket néhány száz bátor galíciai paraszt fogadta, és sikerült visszaverniük a támadásukat, ennek emlékére 1961 óta minden évben el is játsszák a nagyjelenetet, hajóstul, parasztostul és történelmileg hiteltelen szarvas sisakostul. A népi hősiesség mellett a feljegyzések szerint még Isten is besegített: egy helyi legenda szerint amikor a hosszúhajók megérkeztek a Masma folyó torkolatához, egy Gonzalo nevű püspök az ő segítségét kérte. Isten nem is késlekedett: rögtön szörnyű vihar kerekedett, a vikingek rablóhajói pedig elsüllyedtek. A helyiek nem örülhettek sokáig, a fosztogatások ugyanis a viking éra végéig tartottak, úgy tűnik, Gonzalo csak egyszer tudta megfékezni a vikingeket.

Ilyen hajókkal tatották rettegésben a tengerparti településeket

A córdobai emír Gonzalónál kevésbé jámbor eszközökkel vette fel a harcot a vikingek ellen: 844-ben jelentős haderővel, görögtűzzel vonult ellenük, és csaknem ezer harcossal végzett. A vikingek harminc hajót vesztettek, aki pedig nem volt hajlandó áttérni az iszlám hitre, felakasztották. 

Ezekről a kutatók arab és keresztény feljegyzésekből értesülhettek: néhány régészeti lelet arra utal, hogy a vikingek kikötőt tartottak fenn a galíciai partokon, és valószínűleg ott is teleltek át. 2014-ben néhány hosszúhajó horgonya került elő a partoknál.  García Losquiño, az Aberdeeni Egyetem régésze szerint valószínű, hogy a korai vikingek jóval több időt tölthettek az Ibériai-félszigeten, mint korábban hitték. 

Az első viking hadjáratok idejéről származó arab források elvesztek, és bár a 11. században megjelentek az elveszett iratok másolatai, ezek pontossága nem tisztázott, leginkább azért, mert a másolók kivonatolták az eredeti szövegeket, így az sem világos, hogy mit hagytak ki, mit tartottak belőlük kevésbé fontosnak.

Úgy tűnik, a vikingek itt nem akartak tartósan megtelepedni, mint a mai Írország, Skócia vagy Anglia területén: közel három évszázadon keresztül csak rabolni jártak ide.

Lerohanták a partmenti településeket
 
A rabszolgaüzlet is virágzott, de az itt foglyul ejtett emberekért általában váltságdíjat követeltek, ez származástól függően lehetett tetemes mennyiségű ezüst, de előfordult az is, hogy csak hétköznapi használati tárgyakat követeltek a foglyokért (ruhát, kardot, egy tehenet és némi sót). A vikingek otthonaiba is viszonylag kevés ibériai tárgy került vissza, ami azért is meglepő, mert az egész világból találtak ott különböző tárgyakat a kínai ezüstfonáltól a (valószínűleg) bizánci csiszolású lencsékig. Egyes kutatók azt feltételezik, hogy a kevés leletért az is felelős lehet, hogy hiába zsákmányoltak a vikingek sok ezüstöt és aranyat a kalifátusokban, ezeket javarészt beolvaszthatták (az ilyen leletek nem példa nélküliek, csak nagyon ritkák).

Az első viking támadás 844-ben történt, a második 859-ben, amikor egy nagyobb viking flotta támadta meg Galícia és Asztúria partjait. Ekkor már Ramiro fia, Orondo uralkodott, Galiciában, akit lekötött a mórok elleni hadjárat. A vikingeket a híres Ragnar Lodbrok fia, Vasbordájú Björn vezette. A hadjárat során eljutottak a mai Marokkó területéig is, ezt arab és ír beszámolók is megerősítik.

A harmadik hullám 968-ban érkezett Galíciába, ahol megintcsak raboltak foszogattak.  Ezt további kisebb támadások követték, de a jelek szerint 1050 után végleg véget értek a viking fosztogatások. 
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol