Vietnam turista szemmel. (11. befejező rész)

    Az utazás alatt tőle megtudhattam , amit már korábban sejtettem , hogy az út melletti kisebb nagyobb színes alacsony kőépítmények nem mások , mint sírok , temetkezési helyek. Elszórtan, teljesen rend és módszer nélkül a réten , rízsföldön csak úgy Nguyen néni  eltemeti Nguyen bácsit , aztán a Nguyen fiú a nénit ugyanoda? /godolom én/ és így tovább ! Voltak nagyobb szabású, de szerényebb "épületek" is , jellegében azonban tényleg nagyon egységes képet mutattak. Sajnos közelebbről egyet sem sikerült szemrevételeznem, de alacsony, földhöz ragadt formájuk remekül szolgálta szerepüket.
 

    A várvavárt találkozás a Mekonggal illetve a Deltájával csalodást ugyan nem okozott, mert kb. Tihany-Szántód szélességű vízfolyamot láttunk , de sem örvények , sem a feneketlen mélység igérete nem mutatkozott. A part is egyenletesnek tünt , nem volt felszabdalva kisebb -nagyobb vízbefolyásokkal, nyugodtan, lassan, szürkén folydogált medrében a víz. Mikor megérkeztünk egy turistabuszoknak kialakitott parkirozóba , már várt minket egy "hajóskapitány" , amugy persze nézhettük volna egy halárusnak is a piacról , aki  elvitt minket egyszerű , de méretes motoros lélekvesztőjén először a folyon fel, majd vissza az úszópiacra. Ami sajnos sem úszó nem volt sem piac, illetve annak egy szerény változata,: öreg néni öt fej fonnyadt káposztával , mosolygos lányka kissé elbarnult banánokkal, szürke gumicsizmás férfi valamikori friss halakkal, meg még más ilyesmi, egyszóval csalódottan csónakáztunk tovább a mi kapitányunkkal.
 

    Az ,hogy én nem láttam korábban folyóágakat , az nem jelentette azt , hogy nincsenek is , mert egy negyedóra nagyhajókázás után, jött egy kishajókázás valamiféle oldalági csatorna szürkés vízén. A programban kulturális műsort is igértek , amit teljesítettek rendesen és egy rendkivül szép,  organikus kerti étteremben, aperitifet iszogatva, megnézhettünk és meghallgathattunk két, vietnámi népdalt éneklő kedves szereplőt és egy a gitárhoz hasonló, egyhúrós hangszeren cincogó, kövérkés zenészembert.

    Aperitif után természetesen járt az ebéd , amit egy másik, szintén a parton lévő étteremben szolgáltak fel. Halvány emlékeim maradtak csak a menüt illetően , nyilván feledhető volt, de azt tudom , hogy érdekes módon, kaptam egy biciklit és amig a többiek eszegettek még , én bejártam a körülöttünk elterülő banánültetvényeket. Csodálkozva láttam, hogy itt nem járt a szegénység , mert nagy és viszonylag szép kuriaszerű házak huzodtak meg a banánpálmák árnyékában.

    A népi kultura után jött a népi kézművesség, a népipar, szintén a program részeként. Minden a rízs körül forgott, pattogatott rízs, rízsfelfújt, rízspálinka, hajszálvékony rízslángos, persze minden ősi kézműves módon szabad tűzön, igazi élményt jelentve a mi automatizált életünkben. Vettünk is néhány érdekességet , de mintahogy azt már számtalanszor megfigyeltem , ami ott izlik , az itthon már nem annyira.
 

    Saigonba visszatérni nem volt egy könnyü soförködés , lévén és szokás szerint egymás hegyén -hátán probáltak ezuttal is előnyösebb pozicióba kerülni a megszámlálhatatlan piaci légy szemtelen robogósok , a kíméletlen autósok, járda , utpadka , poros gyalogösvény minden ki volt használva, de az eredmény az előrejutásban még igy is szinte reménytelen maradt.
 

     Mivel Luang Prabangban már megismertük és megcsodáltuk a Mekong igazi arcát , a Deltája további örömteli élményt nem jelentett , talán köszönhetően a nem egészen jó helyen való kirándulásunknak, mivel , ha a tengerhez közelebbi részéhez megyünk , akkor bizonyára izgalmasabb és érdekesebb lett volna.

     Thaiföld, Laosz, Vietnám mindhárom tartogatott valami olyasmit , amit szerettünk, amit másutt nem találhattunk meg, amit örömmel emlegethetünk, amit érdekességként mesélhetünk barátainknak, egyszóval felejthetetlen emlékek maradnak és mint minden jól sikerült utazás, felidézve színessé teszik a hétköznapokat.