Van e kapcsolat stressz és az elhízás között?

Az emberi történelem során soha oly arányú elhízás nem volt tapasztalható, mint amivel a 20. század második harmadától szembesültünk.

Az elhízás már népbetegség

Az elhízás, amiként annak kutatásai is, jellegzetesen a jóléti társadalom terméke.  Míg a 19. században az elhízottak aránya elenyésző volt, a 20. század során a nyugati népesség körében a túlsúly gyakorisága folyamatosan nőtt, tízévente kb. 5%-kal. A folyamat a koleszterinhipotézis elterjedése és bebetonozása következtében felgyorsult, különösen az 1970-es évek végén a közegészségügy által közzétett étrendi ajánlás hatására. Ebben az állati zsírokat és a koleszterin tették felelőssé a szív- és érrendszeri megbetegedésekért, s javasolták ezek fogyasztásának korlátozását.
Ha az egyik makrotápanyag mennyiségét csökkentik, óhatatlanul valamelyik másik aránya fog növekedni. Mivel a közegészségügyi ajánlás a túlzott fehérjefogyasztástól is óvta és óvja a lakosságot, maradt a finomított szénhidrát, aminek ajánlott aránya 40-60% közt mozog. Mára az USA népességének 70%-a, a magyar népességnek 60%-a túlsúlyos vagy elhízott. Különösen aggasztó, hogy az elhízás már gyermek és pubertáskorban is elterjedt.

Az elhízáskutatás tévútjai

A természeti népeknél az elhízás, de még a túlsúly sem jellemző (Lindeberg, 2010). Ha valaki áttér lowcarb, (csökkentett szénhidrátbevitelen alapuló) étrendre, legyen az paleo (cukormentes, lisztmentes, tejmentes táplálkozás) vagy nem paleo típusú, igen gyorsan le fog fogyni (Hession és mtsi., 2009 ). A Lowcarb vagy paleo étrend mellett a fogyás azoknál is bekövetkezik, akik krónikus stressz hatása alatt állnak. Azt se felejtsük el, hogy a lowcarb vizsgálatokban nem szokták korlátozni az elfogyasztott étel mennyiségét, hanem a résztvevők jóllakásig ehetnek minden nap, a fogyás mégis bekövetkezik. Az a sztereotip feltevés tehát, hogy a stressz hatására az emberek túleszik magukat és ettől híznak, erősen megkérdőjelezhető, és felvethető, hogy vajon ez a "túlevésből" fakadó elhízás nem csupán a nyugati étrend következménye-e?

Paleo étrend

Susan Torres és Caryl Nowson két patkánykísérletet állítottak szembe azt illusztrálandó, hogy a "stresszevés" kérdése mennyire a táplálék függvénye (Torres és Nowson, 2007). Mindkét vizsgálatban folyamatos áramütéseket mértek a patkányok farkára, de az egyik vizsgálatban cukrozott tejet kaptak az állatok, a másikban a szokásos, laboratóriumi patkányok táplálására kifejlesztett patkánytápot. Túlevés és elhízás csak a cukrozott tejet fogyasztó patkányoknál volt tapasztalható.
A nyugati étrend a stresszhatástól szenvedőknek tálcán kínálja a nagy energiájú ételek fogyasztási lehetőségét, míg a lowcarb és paleo ételkínálatában ilyen lehetőség nem szerepel. Ha időben visszamegyünk az ősidőkbe, a krónikus stressz ugyanúgy része volt az életnek, de kevésbé voltak "vigasztaló" ételek.

Többet esznek-e az emberek stressz hatására?

Számos követéses vizsgálat próbálta igazolni, hogy stressz hatására az emberek többet esznek, és ezért híznak el. Valójában ez csak részben igaz. Egy vizsgálatban 158 személyt követtek 84 napon át. Mérték a napi stresszt és az elfogyasztott étel mennyiségét. Voltak, akik stressz hatására csökkentették, voltak, akik növelték táplálékbevitelüket, de összességében a táplálékfelvétel csökkent (Stone és Brownell, 1994). Kétszáztizenkét tanulóval végzett vizsgálat ugyanezt az eredményt adta: nagyjából ugyanannyi személy, 40%-40% csökkentette ill. növelte kalóriabevitelét vizsgastressz hatására (Michaud és mtsi., 1990). Egy további vizsgálatban egyetemista lányok 80%-a tapasztalta, hogy stressz hatására változik az étvágya, 60%-uk étvágynövekedést, 40%-uk étvágycsökkenést tapasztalt (Kandiah és mtsi., 2006). Úgy tűnik tehát, hogy személyiségfüggő, ki eszik stressz hatására többet és ki kevesebbet.

De, tegyük fel, az elhízottak azok közül valók, akik stressz hatására többet esznek. Ebből az következne, hogy már elhízott embereket stresszhelyzetben vizsgálva megnövekedett táplálékfelvételt kéne tapasztalnunk. Torres és Nowson 5 ilyen típusú vizsgálatot kutatott fel, de ezekből csak egy találta úgy, hogy az elhízott emberek stressz hatására többet esznek (Torres és Nowson, 2007). Ez azért meglepő, mert se szeri se száma azoknak a vizsgálatoknak, amelyek elméleti alapon bizonyítják, hogy bizonyos hormonális és idegi mechanizmusok miatt törvényszerű, hogy stressz hatására az emberek többet egyenek és ez állhat a hízás hátterében.

Stressz hatására egyes emberek valóban elhíznak, ugyanakkor mások meg fogynak

Egy dán vizsgálatban 2000 személy 5 éves követéséből arra következtettek, hogy stressz hatására az elhízottak tovább híznak, a soványak pedig fogynak (Hannerz és mtsi., 2004). Végül Nyberg és munkatársai 160 ezer ember adatát elemezve ugyanerre következtetett (Nyberg és mtsi., 2012)

Fontos idézni a szerzők végkövetkeztetését, miszerint a stressz és az elhízás kapcsolata gyenge, a stressz csökkentésével nem volna megoldható a nyugati népesség elhízása. Egy finn ikervizsgálatban a fokozott szorongáshajlam hat év alatt jelentős túlsúlyhoz vezetett (Korkeila és mtsi., 1998). Azonban a követés 15. év végére a szorongók és nem szorongók közti súlykülönbség eltűnt: azaz a nyugati étrend a nem szorongókat is "felzárkóztatta" a túlsúlyos kategóriába.
Ezekből az eredményekből adódik egy következtetés és egy kérdés.
A következtetés: az elhízásjárványt nem magyarázza a stressz.

Hogyan vezethet a stressz elhízáshoz?

Jól ismert, hogy a krónikus stressz a hipotalamusz-hipofizis-mellékvese tengely fokozott aktivitásával jár, amelynek egyik végterméke a jól ismert stresszhormon, a kortizol. A kortizol hatását jól lehet illusztrálni a Cushing és az Addison kórral. Cushing szindrómában hiperkortizolizmus jellemző, s ennek egyik következménye a komoly hasi és viszcerális elhízás valamint az inzulinrezisztencia (a betegek fele 2-es típusú cukorbeteggé válik). Viszcerális zsírnak nevezzük a belső szervek körül vagy pl. a májban kialakuló zsírraktárakat. A viszcerális zsír azért veszélyes, mert gyulladáskeltő és inzulinrezisztenciát fokozó anyagokat termel. A viszcerális elhízás következménye a metabolikus szindróma, ami magas vérnyomást, emelkedett trigliceridszintet, csökkent glukóztoleranciát és inzulinrezisztenciát eredményez. Addison betegségben viszont hipokortizolizmus áll fenn, s e betegség egyik tünete a fogyás. Azaz, a magas kortizolszint szoros kapcsolatot mutat a viszcerális elhízással.

A stressz viszcerális zsírt növesztő hatását jól illusztrálja egy finn vizsgálat, amelyben monozigóta ikreket követtek sok éven át. Az évek során a nagyobb krónikus stresszben élő ikertestvérekben háromszor nagyobb tömegű viszcerális zsír alakult ki, mint a nyugis életet élő testvérekben, míg a bőr alatti zsír tömegében csak 40% volt a különbség. Mivel a genetikai különbség, mint ok a monozigótaság miatt kizárt, a viszcerális zsírban mutatkozó óriási különbséget elsősorban a stresszhormonok hatásával magyarázhatjuk (Marniemi és mtsi., 2002).

Nem meglepő, hogy az összefüggés oda-vissza fennáll: metabolikus szindrómában, ahol az alapprobléma a viszcerális zsír, ugyancsak hiperkortizolizmus tapasztalható, amit a vizelettel ürített szabad kortizol nagy mennyisége jelez (Anagnostis és mtsi., 2009). A megnövekedett kortizolszint azonban nem feltétlen csak a mellékvese fokozott kortizoltermeléséből fakad. Állat és embervizsgálatokból tudjuk, hogy a mellékvese által termelt gyenge hatású kortizonból egy enzim (a 11ß-Hidroxiszteroid-dehidrogénáz-1, 11ß-HSD1) kortizolt állít elő, s ez az enzim nagy mennyiségben termelődik a viszcerális zsírban és a májban (Vicenatti és mtsi., 2014). Így metabolikus szindrómában a kortizol nagy része magában a zsírszövetben termelődik. A kortizol egyik sajátsága, hogy a viszcerális zsírszövetben serkenti a zsírsejtek szaporodását, fokozza a máj cukortermelését és növeli az inzulinrezisztenciát. Az inzulinrezisztenciát tovább fokozzák a viszcerális zsírban termelődő megannyi gyulladáskeltő cytokinek (resistin, TNF-alfa, IL-6, stb.).

E ponton már jól átlátható, miként vezet elhízottaknál a stressz további elhízáshoz. Akár túlevésre, akár a stresszel járó magas kortizol szint hatására alakult is ki a viszcerális zsír, létrejötte után már "önmagát növeszti". Részben a zsírsejtekben folyó kortizoltermeléssel, részben az inzulinrezisztencia fokozásán keresztül, részben a stressz hatására kialakult magas kortizolszint miatt. (Az inzulinrezisztencia magas inzulin- és vércukor szintet eredményez, ami fokozott zsírraktározáshoz vezet, s ez a bőr alatti zsírtömeget is növeli.)

A kutatások azt is érthetővé tették, a stressz miért csak a nyugati étrenden élőket hizlalja. Hiszen ne idealizáljuk a természeti népek életét, stressz van ott is bőven, elhízott ember viszont annál kevésbé.

A nyugati étrend termékei

Jó hír, hogy a kávé gátolja mind a 11ß-HSD1 működését, mind a máj cukortermelését. A 11ß-HSD1 aktivitásának természetes gátlói a flavonidok és a quercetin (Vicennati és mtsi., 2014). Nem meglepő viszont, hogy a cukorfogyasztás fokozza a 11ß-HSD1 enzim aktivitását.

Marad a végső kérdés, mit tegyen az, aki folyamatosan stresszben él?
A mindennapi stresszt nem kell úgy tekinteni, mint ami elkerülhetetlen. A szélsőséges stresszhelyzetektől eltekintve, a stressz a világ észlelési módjából, s nem feltétlen a dolgok állásából fakad. - írja Szendi Gábor

A kutatások eredménye szerint a stressz és az elhízás kapcsolata gyenge, viszont igen erős összefüggés van a 20.század második harmadában kialakult "nyugati" étrend és a népbetegséggé vált kövérség között.