Vadállatok közt nőtt fel Spanyolorszában a most 74 éves Marcos Rodríguez Pantoja

Az erdőben, vadállatok között nőtt fel egy ma a hetvenes éveiben járó spanyol férfi, aki azóta sem tudta megszokni az emberek társadalmát.

1965-ben egy spanyol vadőr egy furcsa emberről tett bejelentést a rendőrségen. Az ismeretlen férfinak hosszú haja volt és szarvasbőrbe öltözve vándorolt a Sierra Morena erdeiben.

Három lovasrendőr indult a keresésére, mígnem egy fa alatt találtak rá, amint éppen gyümölcsöt evett. A rendőrök próbáltak vele beszélni, de a férfi nem válaszolt. Megpróbált elmenekülni, ám a rendőrök elkapták, rákötözték az egyik lóra és magukkal vitték.

Az erdőben bóklászó férfit Marcosnak hívták és tizenkét évig élt a vadonban. Ez idő alatt nem találkozott emberekkel, elvesztette a beszédkészségét és az állatok között nőtt fel. Visszailleszkedése a társadalomba igen nehezen ment, történetét pedig hosszú időre el is felejtették.

A kis pásztorfiú

Marcos Rodríguez Pantoja 1946-ban született egy andalúz faluban – derül ki a Guardian nemrég megjelent riportjából. A szülei, Melchor és Araceli rajta kívül még két másik fiút neveltek nyomorúságos körülmények között, mivel spanyol polgárháború után a vidéki gazdaság összeomlott.

A család Madridba költözött, ahol az apa, Melchor egy téglagyárban kapott munkát. Nem sokkal ezután meghalt a felesége és a rokonok elbeszélése szerint Melchor nem tudta egyedül nevelni a három gyereket. Egyiküket Barcelonába küldte, a másikukat Madridban hagyta rokonoknál, míg Marcost magával vitte délre, közben pedig újra meg is nősült.

Marcos ekkor négyéves volt és az volt a feladata, hogy a disznókra vigyázzon. Arra utasították, hogy lopjon makkot a helyi földbirtokos erdejéből – ha nem vitt haza eleget, nem kapott vacsorát.

A most hetvenes éveiben járó férfi elmondása szerint hat éves lehetett, amikor egy férfi érkezett lóháton, majd nem sokkal később magával vitte egy nagy házba. A férfi azt mondta Marcosnak, hogy az apja eladta őt neki és mostantól neki fog dolgozni kecskepásztorként. Másnap a földesúr lóháton felvitte a hegyekbe egy kis barlanghoz, ahol egy idősebb pásztorra bízta a fiút. A fiúnak a szabadban kellett aludnia és eleinte nagyon félt az erdő zajaitól, de a pásztor megtanította, hogyan kell tüzet gyújtani és hogyan kell nyulat fogni.

Egyik nap, nem sokkal azután, hogy Marcos megérkezett a hegyekbe, az öreg pásztor vadászni indult, de soha nem tért vissza és senkit nem is küldtek helyette. A földbirtokos ugyan időről időre feltűnt, hogy ellenőrizze a kecskéket, de Marcos nem akarta, hogy visszavigyék a családjához, ahol éveken keresztül verték, ezért elbújt. Senki sem kereste őt.

A következő hetekben az ekkor még mindig csak 7 év körüli fiú megpróbálkozott a fácán- és halfogással, de nem nagyon járt sikerrel. Ehelyett megfigyelte, hogy a vaddisznók hogyan túrják a földet gyökerek után kutatva vagy hogyan szemezgetik a bogyós gyümölcsöket a madarak. Arra is rájött, hogy ha a csapdával ejtett nyulakat a folyóban zsigereli ki, a vér odavonzza a halakat. Amikor idősebb lett, nem csak el tudta ejteni a szarvast, de meg is tudta nyúzni.

Farkasok barátja

Marcos Pantoja történetének talán leghihetetlenebb része a farkasokkal kialakított kapcsolata. Állítása szerint először akkor találkozott farkasokkal a vadonban, amikor egy vihar elől egy barlangba menekült. A barlangban egy alomnyi farkaskölyök aludt, Marcos leheveredett melléjük. Amikor a nőstényfarkas visszatért a vadászatból, morgott és vicsorított Marcosra, de nem támadta meg a kisfiút. Sőt, engedte, hogy vegyen egy darab húst. Más állatokkal, rókákkal, kígyókkal is összebarátkozott, a vaddisznókat azonban kerülte. Marcos azt mondta, hogy egy szavakból, morgásokból és üvöltésekből álló furcsa keveréknyelven beszélt az állatokhoz.

De hogy valóban barátságot kötött-e a vadakkal, kétséges. A szakértők szerint a farkasok esetében arról lehet szó, hogy mivel Marcos nem jelentett veszélyt, a falkavezér és így a többi farkas is megtűrte őt. Az már más kérdés, hogy a férfi ezt hogyan fordította le magában. Gabriel Janer Manila, aki a 70-es években könyvet írt Marcosról, úgy véli, hogy

a fiatal fiú a saját szociális igényeit vetítette ki az állatokra és elképzelte, hogy baráti viszonyt ápolnak.

Amikor Pantoja azt mondja, hogy a róka ránevetett, vagy hogy le kellett szidnia a kígyót, akkor a valóság egy verziójáról beszél. Ő azt gondolja, hogy így történt minden, legalábbis így magyarázta meg magának a valóságot. Marcos elméje kétségbeesetten kereste a társadalmi elfogadást. Éppen ezért nem tudta felfogni, hogy a farkasok nem barátkozni akartak, csak ösztönösen az ételre figyeltek, és nem Marcos jelenlétére.

Vissza az emberek közé

Miután a rendőrség elfogta az akkor már 19 éves Marcost, először egy borbélyhoz vitték. A beszélni nem tudó fiatal férfi megijedt a borotvapengétől és el akart menekülni, végül le kellett kötözni. A rendőrök megtalálták az apát, de nem vonták felelősségre azért, hogy eladta rabszolgának a fiát. Mindössze annyit kérdeztek tőle, vissza akarja-e fogadni Marcost, de Melchort nem különösebben érdekelte, hogy mi lesz a fiával.

Egy fiatal pap karolta fel, aki Madridba küldte egy kórházi ellátást is nyújtó apácazárdába, ahol az orvosok többek között egy deszkát kötöttek a hátára, hogy egyenesen járjon, az apácák pedig egyebek mellett beszélni tanították.

Marcost nagyon zavarta, hogy nem tudja elmondani, mi minden történt vele tizenkét év alatt, de úgy vette észre nem is érdekli az embereket. A Guardian cikke szerint ebben közrejátszhatott az, hogy a Franco-korszak traumatikus élményei után után a spanyolok egyszerűen féltek szembenézni a múltjukkal.

1967 elején Pantoját bevitték sorkatonának, de egy alkalommal, amikor a kiképzésen majdnem lelőtte az egyik társát, leszerelték.

Egy rövid madridi kórházi kitérő után Mallorcára hajózott, ahol egy ismerőse kirabolta és egyedül hagyta. A következő években sokféle munkát elvállalt, dolgozott szakácsként, bárpultosként és utcaseprőként. Mivel nem nagyon értette azt, hogy mi az a pénz, a főnökei gyakran alulfizették és kihasználták a naivitását.

Amikor először volt moziban, rémülten futott ki az épületből, mert azt hitte, hogy a vásznon lovagló cowboyok el fogják taposni, az első éttermi ebéde után pedig nem értette, hogy miért kell fizetni az ételért.

A megmentő

Marcos a 80-as években Dél-Spanyolországba költözött, ahol megint csak alkalmi munkákat vállalt, saját bevallása szerint olyat, amelynél „nem volt szükség olvasásra vagy írásra”. Ebben az időszakban rászokott az italra és minden nap játékgépezett, és ki tudja, mi történt volna vele, ha egy nyugdíjas rendőr nem karolja fel.

Manuel Barandela a családját látogatta meg, amikor összeismerkedett Pantojával és összebarátkoztak. Barandela eldöntötte, hogy segít a férfinak: magával vitte Galíciába, munkát adott neki és próbálta tanítatni, hogy legalább a gyógyszerek használatát elsajátítsa. A 2010-ben elhunyt Barandela rájött, hogy ha gyerekként kezeli Marcost, akinek az intelligenciája ugyan teljesen átlagos, de a szociális képességei megragadtak egy kisfiú szintjén, akkor könnyebben szót tudnak érteni.

Marcos Pantoja most egy kis házban él, amelyet hat éve kapott egy barátjától. A napjai általában tévénézéssel telnek. Nem nagyon jár emberek közé, de rendszeresen telefonálnak neki újságírók és hívják előadást tartani iskolákba. Olyan is volt, hogy valaki pénzt akart kicsalni tőle, mert azt hitte, hogy a közel 10 évvel ezelőtt az életéről forgatott dokumentumfilmből ő is meggazdagodott. Marcos nem is érti ezt a hirtelen érdeklődést: míg korábban senki nem volt kíváncsi rá, most egyszerűen nem akarják békén hagyni. Pedig ő csak nyugalomra vágyik.

Állítja, az élete sokkal nehezebb azóta, hogy visszatették őt a modern világba.

“Úgy gondolom, röhögnek rajtam, mert nem értek a politikához vagy a focihoz”
– fogalmazott korábban, mire az orvosa azt tanácsolta:

„röhögj vissza, mindenki kevesebbet tud nálad.”