.

Újabb rejtély a Ceres törpebolygón




Fénylő zebracsíkos hegy van a Ceresen


A Ceres törpebolygó ezen a nyáron a rajta lévő fénylő folt miatt a csillagászok figyelmének központjába került. Ahogy közeledik a bolygó felé a Dawn űrszonda, úgy kerülnek részletesebb képek a kutatók elé. A fényjelenségre még nem sikerült magyarázatot találni, de az eddiginél élesebb képeken képen újabb ismeretlen jelenséget figyeltek meg.

A friss képeken egy kúp formájú hegyet fedeztek fel a kutatók, amelynek oldalán fényes csíkok futnak le egészen a talajig. Ahogy a fényes foltoknál, úgy ezekkel kapcsolatban sincs nagyon ötlet, hogy vajon mi alkothatja a látottakat.

Fotó: JPL-Caltech/UCLA/MPS/DLR/IDA / NASA

Szerencsére bőven lesz idő gondolkozni. A pillanatnyilag 1470 kilométer magas pályán köröző Dawn még jó pár hétig azzal lesz elfoglalva, hogy a folyamatos fényképezés mellett egyéb műszerekkel is vizsgálja a felszínt, így a következő két hónap alatt összesen hatszor mérik fel az egész bolygót újabb érdekességek után kutatva.

A szonda október végén aztán még ennél is közelebb ereszkedik majd, akkor alig 375 kilométeres magasságból kering majd a Ceres körül. Ez nagyjából az a magasság, ahol a Nemzetközi Űrállomás pályája is van a Földhöz képest, így a szakemberek még a mostaninál is jóval nagyobb felbontású képekre számítanak. Most egyébként egy képpont 140 métert jelent a valóságban.  -írja az index

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol