.

Ufót láttak a pilóták



Vizsgálatot indított az Ír Légügyi Hatóság egy "ismeretlen" objektum miatt, melyet több pilóta is megfigyelt Írország partjainál, és amiről azt jelentették, hogy "csillagászati" sebességgel repült, mielőtt eltűnt volna.

Az UFO-t először egy meglepett British Airways pilóta vette észre november 9-én, körülbelül reggel 6:47-kor helyi idő szerint, miközben Írország délnyugati partvidéke felett repült.
 
A pilóta a Heathrow repültérről indult Montreálba egy Boeing 787-es utasszállító géppel, amikor felhívta a Shannon Légiforgalmi Irányítást, hogy megkérdezze, vannak-e katonai gyakorlatok a légtérben.

Az alábbi linken hallgatható meg a beszélgetés teljes archivált felvétele:
http://archive-server.liveatc.net/einn/EINN-High-Nov-09-2018-0630Z.mp3

A légiirányítás azt közölte, hogy nincsenek katonai gyakorlatok, és hozzátette: "Semmi sem látszik sem az elsődleges, sem a másodlagos radaron."

"OK. Olyan gyorsan mozgott," - felelte a pilóta. "Ön mellett?" - kérdezte az légiforgalmi irányító. A pilóta leírta az UFO-t, amely a repülőgép bal oldalán jelent meg, majd "gyorsan észak felé fordult".

A pilóta azt mondta, hogy "erős fényt" láttak, ami "nagyon nagy sebességgel eltűnt". Azt mondta, hogy nem hiszi, hogy ütközési pályán volt, de "azon tűnődött", hogy mi lehetett az.

Majd a Virgin Airlines Boeing 747-es gépének pilótája is csatlakozott a beszélgetéshez, és azt mondta, hogy egy meteor vagy valamilyen más tárgy lépett be a Föld légkörébe. A pilóta azt mondta, hogy "több objektum követte ugyanolyan pályán", és hogy "nagyon világosak voltak ott, ahol vagyunk".
 
Amikor a Shannon légiirányítás megkérdezte a pilótáktól, hogy melyik irányba haladnak a tárgyak, a Virgin Airlines pilóta azt mondta, hogy neki "tizenegy óra pozíció" felé "két erős fény van a jobb oldalon", majd nagy sebességre gyorsult. "Ez nagyon érdekes," - mondta a pilóta.
 

A380 műszerfal

Ezután egy harmadik pilóta szólt közbe, és azt mondta, hogy "örülök, hogy nem csak én láttam", és beszámolt az UFO-ról, amely "csillagászati, mintegy kétszeres hangsebességgel repült" (2500 kilométer/óra sebesség), majd a Shannon légiirányítás közölte a British Airways pilótával, hogy "a levegőben lévő más repülőgépek is ugyanazt jelentették, így megnézzük és meglátjuk."

Az Ír Légügyi Hatóság, hogy jelentést nyújtott be a "szokatlan légi tevékenységről", miután egy "kis számú repülőgép pénteken" észlelte az azonosítatlan jelenséget.

"Ezt a jelentést normál eljárás során fogjuk kivizsgálni," - közölte a légügyi hatóság egy nyilatkozatban. (1)

(1) - https://www.irishexaminer.com/breakingnews/ireland/close             
ujvilágtudat
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol