.

Tramp nem kéri az elnöki fizetést



Nem pénzért csinálja


A CBS televízió 60 perc című, helyi idő szerint vasárnap este sugárzott műsorában Donald Trump, az Egyesült Államok leendő elnöke azt mondta: nem kéri az elnökségért járó fizetést, nem ezért vállalta a jelöltséget, és nem is tudja, hogy a hivatal mennyi pénzzel jár. Évi négyszázezer dollárral, közölte a riporter, mire Trump azzal replikázott: mivel muszáj valamennyi pénzt elfogadnia, évi egy dollárt fel fog venni.
 

Az egyórás interjúban a már ismertté vált részletek mellett - vagyis a Hillary és Bill Clintonnal folytatott telefonbeszélgetésén és a bűncselekményeket elkövető illegális bevándorlók kitoloncolásán túl - Trump a konkrét politikai kérdésekről viszonylag keveset beszélt.

Trump dicsérte legfőbb választási ellenfelét, Hillary Clintont, akit "nagyon okos" és "nagyon erős" nőnek nevezett, de amikor a riporternő arról kérdezte, hogy vajon megbánt-e valamit abból, amit a kampányban Clintonról mondott, azt válaszolta: "nincs mit megbánnom, rút kampány volt, jobban szerettem volna, ha több szó esik benne a politikáról"

Ez volt az első televíziós interjú, amelyet Trump a megválasztása óta adott. Saját győzelmét annak tulajdonította, hogy az amerikaiak belefáradtak a Barack Obama elnöksége alatti, nyolcévi demokrata kormányzásba, abba, hogy nincs elég munkahely, és abba, hogy 6000 milliárd dollárt költött a kormányuk háborúkra a Közel-Keleten. 

Trumphoz az interjú felénél csatlakozott először a felesége, Melania Trump, majd a gyermekei is. Melania az interjúban arról beszélt: nem tart attól, hogy ne tudna megfelelni a first lady szerepének, az ezzel járó elvárásoknak. "Erős vagyok és magabiztos" - szögezte le Donald Trump szlovén származású felesége.


MTI.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol