Toszkán lankákon

 

Igen, Cortonába lényegében a Frances Mayes regénye iránti lelkesedésem vitt el. Igazából itt inkább tényleg csak a város levegőjébe akartunk beleszippantani, s még annyira sem készültem fel a látnivalókból, mint a többi állomásunknál. Így aztán megint bosszankodhattam egy sort, hogy a városi múzeumban őrzött világhíres etruszk lámpát, mint ötvösművészetük különlegesen szép példáját, kihagytuk. Pedig nem kicsi plakátok jöttek velünk szembe lépten-nyomon, az etruszk varázsra invitálva.

Mint például itt, az etruszk alapokra épült városkapunál (Porta Sant’Agostino), rögtön érkezéskor.
 

Az etruszkokra igazából Arezzonál tervezem kitérni, ám Cortona történelmét is jelentős mértékben meghatározták. Már a város elhelyezkedése is tipikus, mely 600 méterrel a tengerszint felett, uralja az egész Chiana völgyet, s körülötte a csaknem 3 km hosszú védőfal alapjaiban még őrzi az eredeti etruszk köveket. A város körzetében számos etruszk tumulus/halomsír található, melyet a helyiek – alakja alapján – csak dinnyének neveznek.

S a városka valóban csak kapaszkodó, néha meredek szűk kis utcácskákból áll, egyetlen főutcáját, a Via Nazionalet kivéve, amit emiatt a helyiek még ma is Ruga Piananak lapos utcának neveznek.

S miközben kaptatunk felfelé a Via Guelfán, Cortona történelmi épületei, XVI. századi palotái mellett haladunk el. A paloták nagy része itt valamely hivatalos intézménynek, vagy szállodának ad helyet- másokat lakóházzá alakítottak.

S a nagyobb utcákat sikátor-szerű átjárók, lépcsősorok, hűvös kapualjak  kapcsolják össze.

A hely atmoszférája hamar magával ragad, s itt tényleg nincs szükség kiemelt nevezetességekre, de minden kis részlet megfog, s élet lüktet a történelmi falak között.

De a szemünk ismerős részletek után kutat, hisz Frances Mayes-el gondolatban magunk is sokszor jártuk be Cortona utcáit. És igen, már meg is van! Kibukkanunk a főtéren, s ránk néz a városháza XII. századi, ghibellin csipkéjű tornya, s a piazzán kávézók szines asztalkái s a helyiek és túristák vibráló kavalkádja. Már a rómaiak idejében ez volt a fórum, s ezt a szerepet szilárdan megőrizte.

És belecsöppenünk egy esküvő feltehetőleg utolsó itteni momentumába, a Palazzo Comunale széles lépcsőjén fotózkodó társaság csoportképpé formálódásába.
Egy statisztika szerint Cortona tartja a harmadik helyet Velence és Positano után a külföldiek Olaszországban kötött esküvőjében. A városháza 500 Euro összegért biztosítja a helyszínt a ceremóniához a nem helyi lakosok számára.

Akkor most meghívlak Benneteket egy körpanorámára a Piazza della Repubblicán!

A város hangulatának megélése mellett még egy nagyon is földi célt tűztünk ki magunk elé: ebédelünk egy jót, s megízlelünk valami finom helyi specialitást. Nekem van is titkos favoritom, a regényből megismert Trattoria Dardanoba szeretnék beülni, egyértelmű, hogy bele kell botoljunk itt valahol, a város sűrűjében.

S megindulunk azon a bizonyos Ruga Piantán, ami lényegében az itteni korzónak felel meg. Nekünk tetszik amit látunk, s megértjük, hogy az amerikai nagy mall-ok környezetéből jövő betelepülteket megfogják a meghitt kis boltok, személyre szóló kiszolgálás.

De valami azért mégsem teljesen tökéletes. Csak kávézókat látunk, de még azoknál is mintha nem lenne élet. S már beülnénk az utca végén, a Piazza Garibaldi kevésbé hangulatos éttermébe is, csakhogy már itt sincs kiszolgálás, ebédidő után vagyunk!

Ehhez majd még egy rossz élményt gyűjtünk be, amikor feladva ebédhez fűzött terveinket, viszafordulva a főtéren helyet foglalunk a kávézóban, s egész útunk legudvariatlanabb, már már goromba kiszolgálásában van részünk. Úgy tűnik, mintha el lennének kapatva itt a nagy túrista forgalomtól, merthogy a bevétel mindenképp biztosított.

Na de előtte még körbejárjuk a Piazza Garibaldit, s innen felnézünk a város legmagasabb pontjára a Medici vár (fortezza) és a Santa Margherita dómra  és megcsodáljuk itt is a kilátást, ezúttal Val di Chiana szépen rendezett földjeire.

A város lábánál levő Chiesa di Santa Maria Nuova templom alaprajzilag nagy hasonlóságot mutat a Montepulcianóban ugyanígy elhelyezkedő San Biagiohoz, ám ezúttal figyelmünket más köti le. Balra tőle, szinte kéznyújtásnyira a Trasimeno tó!

Itt a Trasimenoi tó partján szenvedték el a rómaiak az egyik legnagyobb vereségüket Hannibál ellen, a II. pun háborúban Kr.e. 217-ben. Ez volt az a hadjárat, amikor Hannibál elefántjaival átkelve az Alpokon Róma ellen vonult, miközben a félsziget egyéb népeit is maga mellé állította. Hannibál zseniális terve teljes mértékben megvalósult, miközben az őt üldöző római sereget a helyszínre, egy szűk, lapos szorosba csalta, s maga a dombokon tartotta lesben csapatait. A római légió belesétált a csapdába, s miközben a tó vidékére még hirtelen köd is ereszkedett, teljesen elvesztette a fejét. Akit nem mészároltak le, a tóba szorítva fulladt bele a vízbe. A két sereg kiegyenlített erőkkel- mintegy 40 ezer fővel – indult egymás ellen, s a krónikák szerint a mindössze pár órán át tartó csatában a rómaiak megsemmisítő vereséget szenvedtek.

A tó bár határos Toszkánával, már Umbriában található.

Cortonában mi még végigfutunk a Palazzo del Capitano del Popolo- egykor szebb napokat ért – háza tövében induló utcán és gazdagodunk a Piazza della Repubblica mögött elhelyezkedő, az etruszk múzeumnak is otthont adó másik principális terének, a Piazza Signorellinek a látványával, s fájó felfedezést teszünk. Az utca neve via Dardano, s természetesen itt található a keresett étterem, bár valószínű, ők sem fogadtak volna minket ebédidőn túl, s vacsoraidőn innen.

A legenda szerint Dardano alapította meg Tróját, miután elhagyta születési helyét, Cortonát. (Vergilius-Aeneis)

Úgy tűnik ezen a napon nekünk Cortona kulináris élmény helyett csak vizuálisat kíván nyújtani, mikor még megállít ez a különleges berendezésű hentesbolt útunk közben.

És ha már a város elérhető részeit megpróbáltuk Frances Mayes nyomain bejárni, talán nem haragszik meg rám, ha beteszem ide azokat a képeket, amik könyvének főszereplőjéről, házáról, a Bramasoleról szólnak, s melynek történetével és a toszkán életérzés közvetítésével olvasók tömegeit hódította meg világszerte.

Az első könyve születése óta, időközben vettek még egy kőházat a közeli hegyoldalban, ami eredetileg remetelak volt. De ezúttal az átalakításokat egy építész végezte, aki lényegében 1:1-ben megvette ott a pár házas kis falut amúgy romosan, lakatlanul, s aztán korhűen mindent helyreállított. A mai modern technikákból csak annyit, amennyi kell, s azt is lehetőleg rejtve tette bele.

Az izgalmas projektről itt többet meg lehet tudni, számos képillusztráció kíséretében:

http://www.wsj.com/articles/SB10001424052748704312104575298800692483976

A bejegyzés írása közben valahogy rábukkantam az írónő saját blogjára ( http://www.francesmayesbooks.com), ahol olvasható, hogy soknak tartották a 2 házat gondozni Cortonában, ezért az utóbbit eladták időközben, s tavaly újra nekiláttak a Bramasole szükségessé vált renoválásának, illetve újabb bővítésének. Ebbe ad betekintést a legutóbbi bejegyzésében: http://www.francesmayesbooks.com/2015/07/29/living-again-at-bramasole-2/

A házon kívülről a legfeltűnőbb változás, hogy a spalettákat befestették zöldre, amivel szerintem mindenképp nyert a ház. S legutolsó könyvkiadása a Toszkán konyháról szóló receptkönyve, ami újabb kihívás az összes érzékeknek.