.

Történelemet idéző felvonulás mohaemberekkel Spanyolországban




Mohajelmezbe öltözött emberek vonultak a hétvégén a spanyolországi Bejar településen, így emlékezve arra a cselre, amellyel 800 évvel ezelőtt a keresztények elfoglalták a várost.

 

Az ünnepség főszereplője az a hat szerencsés kiválasztott férfi és nő volt, akiket a felvonulás előtt moharuhába varrtak. A növény tetőtől talpig beborította őket, csak az arcuk látszott ki.

A mintegy húszkilós ruhában órákat töltöttek el, több mint harminc fokban vonultak végig a virágokkal feldíszített kisvároson. A megpróbáltatások ellenére sokan szeretnének mohaemberek lenni, erre a szerepre várólista van Bejarban.

A felvonulás eredete 800 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor a település mór uralom alatt állt. A mór hódítás utáni négyszáz évben a mórok és kersztények együtt éltek a városkában, de a reconquista (a mórok kiűzése) szellemében a keresztények el akarták űzni őket. Cselhez folyamodtak és a spanyol sereg 1200 harcosa mohával borította ruháját, hogy közel jusson az erődhöz. Ezzel sikerült meglepni az őröket, akik megijedtek a furcsa, szörnyszerű lényektől és elmenekültek. Az 1200 mohaembernek sikerült bejutnia az erődbe és elfoglalnia azt.

A keresztények győzelmét a muzulmánok felett 1397 óta ünneplik meg Bejarban a mohaemberek felvonulásával, amely egyben egy vallási körmenet is. 

A látványosságra most is, mint minden évben ezrek voltak kíváncsiak

Forrás: MTI.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol