.

Több mint 50 éve építi saját katedrálisát egy volt spanyol szerzetes



Az egykori szerzetes, Justo Gallego Martinez már több mint 50 éve építi hatalmas katedrálisát Spanyolországban.



A férfi korábban farmer és torreádor volt, majd tízparancsolat "ne ölj" parancsa  és a bikák mások szórakoztatásáértl történő megölésének összegyeztethetetlensége lelkiismereti válságot okozott nála. 1953-ban úgy döntött, hogy felhagy addigi életével és belép a Trappista szerzetesrendbe. Nyolc évvel később azonban súlyos tuberkulózisa miatt ott kellett hagynia a rendet. Megfogadta, ha felépült a betegségből, a szüleitől örökölt telken egy szentélyt épít majd Oszlopos Madonna tiszteletére, akihez gyógyulásáért imádkozott.
1963-ban a Madridtól 20 kilométerre található Mejorada del Campo-ban neki is látott az építkezésnek, hogy betartsa ígéretét. A férfinek semmilyen építési tapasztalata nem volt. Hatalmas építményét hulladékokból, építési törmelékből és egyéb újrahasznosítható dologból, valamint a közeli téglagyárból kapott téglákból és adományaiból építi, a mai napig.


A már 89 éves Justo Gallego Martinez számára a megálmodott 40 méteres „székesegyház” hitének tanúbizonyságát jelenti. Don Justo a katedrálisa kapcsán csak egy dolog miatt elégedetlen: mint nyilatkozta, ha tehetné, újrakezdené az egészet, de csak azért, hogy kétszer nagyobbra építhesse.
 



 
Don Justo székesegyházát a római Szent Péter-bazilika ihlette, de a Fehér Ház valamint európai kastélyok és templomok is inspirálták. A katedrálisra a mai napig nem kapott építési engedélyt, viszont a hatóságok mégsem akadályozzák az egyelőre befejezetlen székesegyház terjeszkedését, mivel mára a város népszerű turisztikai látványosságává vált.


Justo Gallego Martinez elképesztő vállalkozásáról dokumentumfilm is készült, amelyben azt is elmondja, hogy még a testvérei is elhagyták, mert bolondnak tartják. Az idős ember is keveset beszél másokkal, mivel a katedrális építésének szentelte az életét
 
 

<iframe width="637" height="360" src="https://www.youtube.com/embed/yQGAsikORI4" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china