A Titanic

A Titanic óceánjáró 1912 április 15-én éjjel fél háromkor merült a közel 4000 méteres hullámsírba. 
Ez a tragédia minden eresztékében olyan, mint egy döbbenetes és valószerűtlen mese. Kicsit talán erőltetett, mintha a szerző kettővel több italt fogyasztott volna a szükségesnél, de tele van megszívlelendő tanulsággal és szívszorító mikrosztorikkal, ahogyan azt a méltán híressé vált fimből is tudjuk. Nézzünk tehát a jéghegy mögé egy kicsit és borzongjunk együtt.

A hajó rövid története hemzseg a szimbólumoktól és a nehezen félreértelmezhető, már-már irodalmi és filozófiai jelenségektől. Adott ugye egy luxushajó, amely első útján ott hasítja az Atlanti óceán habjait, fedélzetén 2.224 emberrel (közöttük a nincstelen kivándorlóktól kezdve a magyar szalonzenészeken át a pofátlanul gazdag arisztokrata ingyenélőkig minden társadalmi osztály megtalálható), az Óvilágból az Új felé vezető úton, s egyszer csak a semmiből (a Sors vagy a Végzet megtestesítőjenként) felbukkan egy jéghegy…

Amikor a belfasti Harland & Wolff hajóépító társaság szárazdokkjából 1912 legelején vízre bocsátják, a Titanic volt a földkerekség legnagyobb hajója: 270 méter hosszú, a vízvonalnál 28 méter széles, vízkiszorítása pedig meghaladta az akkoriban szinte felfoghatatlan 53 ezer tonnát. Senkit nem akarok itt számokkal untatni, de ha valaki erre gerjed, a többinek utánanézhet a témával foglalkozó többezer (nyomtatott vagy netes) forrás bármelyikében. A tény: óriási hajó volt, amely teljesen megérdemelte nevét.

Jelenet a Titanic című filmből

Két testvérhajója is elkészült, az Olympic és a Britannic (testvérhajónak nevezik azokat a vízi járműveket, amelyek gyakorlatilag egy kaptafára készülnek, s mindössze apró, főleg esztétikai, valamint lényegtelen műszaki részletekben különböznek egymástól – ennek később még jelentősége lesz a sztori során).

A megrendelő (és a tulajdonos) a White Star Line hajózási társaság volt, amely ahuszadik század elejére oly jellemző, Európa és Amerika közötti személyszállítási verseny egyik kiemelkedő résztvevője volt, ami pedig a luxusutasoknak szóló ajánlatait illette, vita nélkül vitte az összes pálmát.

1912. április 10-én, szerdán, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor hagyja el a dél-angliai Southampton kikötőjét, a parancsnoki hídon a White Star legtekintélyesebb (és a brit kereskedelmi flotta legjobban fizetett) kapitányával, Edward J. Smithszel. Négy napnyi eseménymentes hajózás után vasárnap, április 14-én röviddel éjfél előtt az éppen szolgálatban lévő, 25 éves Frederick Fleet harmadosztályú matróz észleli a később végzetesnek bizonyuló jéghegyet, azonnal jelenti is a hídnak, de csak a frontális ütközést tudják elkerülni: a jéghegy a hajó oldalát konzervnyitóhoz hasonló módon felhasítja, majd hajnali fél háromra az elsüllyeszthetetlennek kikiáltott Titanic elmerül a hatfokos vízben.

Fleet máskülönben hosszú életet élt; 1965-ben, 78 éves korában lesz öngyilkos, felesége halála miatt érzett bánatában.

A rádión leadott SOS-jelekre (amelyek kibocsátását a kapitány csak hajnali fél egykor, 40 perccel a katasztrófa bekövetkezte után engedélyezi az értetlenkedő rádiósnak) az esemény helyszínétől mintegy 100 kilométerre hajózó Carpathia reagál elsőként, de neki is közel négy órájába telik, amíg odaér – ekkorra már csak testek, törmelék és mentőcsónakok úszkálnak a vízen. Utólag kiderült, hogy volt sokkal közelebb is hajó (a Californian), de ennek távírója (vagy távirásza?) nem vette a közel három órán keresztül sugárzott vészjeleket, ezért meg sem moccant. Érdekes módon a Titanicról fellőtt vészjelző rakétákat sem vette észre senki az 54 fős legénységből, pedig az éjszakai váltás minden tagja (8 ember) ébren volt.

A Californian-ról utólag kiderült, hogy J. P. Morgan üzletember (itt jobbra) tulajdonában volt, aki máskülönben kisebbségi részvényese volt a White Star-nak is. A Californian szállítólevelei szerint állítólag háromezer darab kötött női blúzt és kétezer gyapjútakarót szállított Angliából az USA-ba – ami elég meghökkentő tétel, ha figyelembe vesszük, hogy a hajó raktere ezzel az áruval csak úgy egyötödéig telt meg, ráadásul akkoriban (egy hatalmas angliai bányász-sztrájk miatt) a szén olyan drága volt, hogy minden kereskedelmi hajó maximális mértékben igyekezett kihasználni a rendelkezésére álló rakodóteret.

És ha még nem lenne elég: J. P. Morgan eredetileg szerepelt a Titanic VIP-utaslistáján, de április nyolcadikán (vagyis két nappal az indulás előtt) betegségre hivatkozva lemondja az utat.

Ha már mentőcsónakokról is beszélünk: köztudott tény, hogy a több, mint 3.500 ember szállítására méretezett Titanicnak összesen 1.178 fő befogadására alkalmas mentőcsónak-flottája volt, ráadásul Smith kapitány csak az ütközést követő második óra végén adott utasítást ezek vízre bocsátására, noha már a tizedik percben tisztán látszott, hogy a hajó menthetetlen.

Közbevetett, bónusz-érdekesség: amikor legénységet toboroztak a Titanicra, a belfasti hajóépítő üzemben is kiragasztották a felhívást. Noha közel kétszeres bért ígértek a karbantartó szakembereknek, a több ezer ott dolgozóból mindössze hatan jelentkeztek – közöttük egyetlen olyan sem volt, aki magán a hajóépítésen részt vett volna.

A hajó tragédiáját már sokan, sokféleképen elemezték, de abban mindenki egyetértett, hogy még a legbiztonségosabbanak kikiáltott hajó sem biztonségos elegendő mentőcsónak nélkül. A másik nagy tanulság, veszélyes vizeken csak megsokszorozott figyelemmel, kis sebességgel szabad hajózni.
Ezen alapvető szabályok figyelmen kívül hagyása okozta ezt a több, mint 1500 halálos áldozattal járó tragédiát.

Forrás: blogrepublik