.

Szemét helyett utcai hűtőbe




Szolidaritás hűtőszekrénye nevet viseli az a közelmúltban elindult spanyolországi kezdeményezés, amelynek keretében utcán elhelyezett hűtőszekrényben lehet élelmiszert hagyni a szegények számára.

 
 
Az első hűtőszekrényt az észak-spanyolországi Galdakao önkéntes egyesülete helyezte el a városka egyik utcáján még április végén. Eredeti céljuk az volt, hogy csökkentsék a még fogyasztható, feleslegesen kidobott élelmiszerek mennyiségét és így kevesebb hulladék keletkezzen.
 

A szervezők számításai szerint az első öt hét alatt száz kilónyi élelmiszer került a köztéri hűtőbe.

A kezdeményezés sikeres, nemcsak azért, mert a hűtő minden nap megtelik és ki is ürül, hanem azért is, mert az emberek arra használják, amire való, senki nem rongálta meg - mondta Álvaro Sainz ötletgazda, aki szerint néhány hét alatt arra is felfigyeltek, hogy főként a rászorulók veszik ki az élelmiszert a hűtőből.

Ez utóbbi keltette fel a kelet-spanyolországi Murciában élő Juan Miguel Varea figyelmét, aki már kifejezetten a szegényeknek akart segíteni azzal, hogy egy élelmiszergyűjtő hűtőt helyezett ki boltja elé egy héttel ezelőtt.

A kutyakozmetikát üzemeltető férfi elmondta: van néhány élelmiszerbiztonsági előírás a hűtőkkel kapcsolatban, minden ételt jól be kell csomagolni és fel kell tüntetni rajta, hogy mikor készítették. Ő maga a környék éttermeit is meggyőzte arról, hogy tegyék be a hűtőbe a megmaradt ételeket ahelyett, hogy kidobnák.

Az eredeti ötlet Berlinből származik, ahol mintegy 20 köztéri hűtőszekrény van városszerte.

(MTI)

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol