.

Sült édesburgonya kakukkfűvel, fetával, fokhagymával és csirkemellel




Az év bármely napján elkészíthetjük a fetás édesburgonyát, amit, ha alufólián sütünk, még mosogatnunk sem kell utána!

 

Hozzávalók


» 2 nagy édesburgonya
» 10 dkg feta
» 4 salottahagyma (vagy két közepes vörös- vagy lilahagyma)
» 10-12 fokhagymagerezd
» pár ág kakukkfű
» olívaolaj
» só
» bors
» 1 nagy csirkemellfilé (30 dkg)
 

Elkészítés

A sütőt előmelegítjük 220 C fokra. Az édesburgonyákat zöldséghámozóval meghámozzuk és egyforma méretű kockákra vágjuk. Összeforgatjuk olívaolajjal, ezt csinálhatjuk úgy is, hogy egy kis zacskóba (pl. uzsonna, vagy fagyasztó) szórjuk a zöldséget, beleöntjük az olajat, összefogjuk a zacskó száját és jól összerázzuk, így szépen mindenhol éri őket az olaj. Kiborítjuk egy alufóliával bélelt tepsire, ez persze nem kötelező, de így megúszható a mosogatás. Picit sózzuk, borsozzuk, rámorzsolunk pár szál kakukkfüvet. A salottákat vagy hagymákat megpucoljuk és nagy falatnyi darabokra vágjuk és a fokhagymagerezdeket egészben a tepsibe szórjuk. A forró sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük. Ezután rámorzsoljuk a feta sajtot, még egy kis sót és frissen őrölt borsot szórunk rá. A csirkemelleket sózzuk, borsozzuk, és forróra hevített serpenyőben egy kevés olívaolajon  pirosra sütjük mindkét oldalát. Ezután lejjebb vesszük a hőt és kb. 10 perc alatt készre és szaftosra sütjük.


<iframe width="588" height="380" src="https://www.youtube.com/embed/DeZGpovhqT0" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol