.

Spanyolországot elárasztja az afrikai hőség



Szerdára várják az idei első nagy kánikula kezdetét.


Spanyolországban szerdára várják az idei nyár első nagy kánikulájának kezdetét - derült ki a dél-európai ország meteorológiai szolgálatának (Aemet) keddi jelentésből. Az előrejelzés szerint a hét második felében helyenként akár 45 fokos nappali és 25 fokos éjszakai csúcshőmérsékletre is lehet számítani.


Az Afrika felől érkező forró légáramlat fokozatosan az egész országra kiterjed, és eléri majd az északi partokat is, ahol nem kizárt az arrafelé ritkaságnak számító 35 fok feletti hőmérséklet sem. Az Aemet szerint a tikkasztó hőség vasárnapig biztosan marad.

A kánikula most az augusztussal együtt érkezik, a spanyolok nagy többsége ilyenkor veszi ki a szabadságát és utazik el nyaralni. Várhatóan rengetegen hűsölnek majd a tengerpartokon vagy keresnek enyhülést a hegyekben.


A szolgálat arra is figyelmeztetett, hogy ebben az időszakban fokozott az erdőtüzek kialakulásának veszélye is.

A spanyol egészségügyi minisztérium már napokkal ezelőtt kiadott egy tíz pontból álló listát, amelyben összefoglalta, hogy mikre kell vigyázni az egészségügyi kockázatok csökkentése érdekében.

Például, hogy az emberek igyanak rengeteg vizet, még akkor is ha nem szomjasak, keressék az árnyékos, hűvösebb helyeket, kerüljék az alkoholfogyasztást, fokozottan figyeljenek a gyerekekre, az idősekre, a betegekre, és csökkentsék a szabadtéri aktivitást.

Spanyolországban az idei nyár mindeddig hűvösebb volt, mint a tavalyi, amikor már augusztus előtt három nagy kánikulai időszak zajlott le.

A múlt évben a legmelegebb július 13-án volt, akkor az andalúziai Córdobában 46,9 fokos hőmérsékletet mértek.

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol