.

Spanyolországi, Tordesillasban nem értenek egyet a bikák agyonszurkálásának tilalmával



Az észak-spanyolországi Tordesillas önkormányzata nem hagyja annyiban, hogy Kasztília és Leon tartomány törvényben tiltotta meg a bikák megölését a bikaviadalokon kívüli egyéb hagyományos rendezvényeken, és bírósághoz fordul a döntést miatt - jelentette be José Antonio González Poncela polgármester.



A Madridtól 180 kilométerre lévő településen 1534 óta rendezik meg a híres, Toro de la Vega elnevezésű, több száz évre visszanyúló eseményt, amelyet egyfajta, a bikával folytatott lovagi tornaként szoktak emlegetni, mert az emberek csoportosan, gyalog vagy lovon ülve, lándzsákkal a kezükben üldözik és próbálják elejteni a bikát egy nagyobb, szabad területen.
 

Több sebből vérzik a nézők szórakoztatására agyonszurkált bika
 
Amint arról az Állatportál is beszámolt, az állatvédők régóta tiltakoznak a kegyetlennek tartott rendezvény miatt, amelyet tavaly nagy rendőri jelenlét mellett rendeztek meg, hogy elkerüljék az ellenzők és támogatók összecsapását. Kasztília és Leon kormánya most engedett a követeléseknek, és úgy határozott: a bikaviadalok kivételével tilos leölni a bikát más tradicionális rendezvényeken.

Tordesillas polgármestere szerint sajnálatos, hogy a helyi kormányzat nem tudja értékelni a nagy antropológiai jelentőségű rítusokat és kulturális megnyilvánulásokat. A Toro de la Vegát pedig inkább védeni kellene mint egyik pillérét a közösség történelmének, kulturális identitásának - jegyezte meg.
A sajtótájékoztatón csaknem százan megjelentek a helyiek közül is, akik hangos tiltakozással reagáltak arra az újságírói kérdésre, hogy lenne-e értelme megrendezni szeptemberben a következő Toro de la Vegát, ha nem lehet megölni a bikát.
 

A bikának kínhalál, a nézőknek szórakozás
 
MTI.
 
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china