.

Spanyolországban minden eladott Scania után elültetnek egy fát



A Scania Ibérica 2013 óta minden egyes Spanyolországban és Portugáliában eladott jármű után elültet egy fát.
 


A Bosque Scania – Scania Erdő – a spanyol főváros közelében fekvő Rivas Vaciamadrid városában már több mint húszezer fenyőből, tölgyből, ciprusból és mandulafából áll.

A Scania célja élen járni a fenntartható közlekedésre való átállásban. A Scania Bosque projekt ezt az elkötelezettséget testesíti meg ügyfeleink és a társadalom felé” – mondta Daniel González Torres, a Scania Ibérica marketing- és kommunikációs vezetője.
 

Minden ügyfél kap egy tanúsítványt, amely igazolja hozzájárulásukat a spanyolul Un Scania, un árbol, portugálul pedig Um Scania, uma árvore kezdeményezéshez. Ez tartalmazza a megfelelő tájékoztatást is a szén-dioxid megkötéséről; amelynek során a szén-dioxidot magukhoz veszik a fák és más növények, hogy szénként eltárolják, ezáltal segítenek csökkenteni a szén-dioxid mennyiségét a légkörben. Mostanáig több mint 23 ezer tonna szén-dioxidot sikerült megkötni a faültetési kezdeményezés keretében.

A Bosque Scaniát jól láthatóan kitáblázták az A3-as autópálya mellett, az Un Scania, un árbol logót pedig minden kommunikációs anyagban feltüntetik. Az érdeklődés további fokozása érdekében a Scania Ibérica vállalat Bosque nagyköveteket nevezett ki, akik között a híres spanyol író és szónok, Álex Rovira is megtalálható.

Ezt a kezdeményezést 2023-ig kiterjesztették, amikor a Bosque Scania közel 45 ezer fából áll majd.

Forrás: autöszektor

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china