.

Spanyolországban is közeleg a karácsony




A katolikus Spanyolország fiatalabb generációi már nem annyira vallásosak mint nagyszüleik voltak, de az ünnepeket, a ceremóniákat ők is nagyon kedvelik. A Húsvét előtti szent hét felvonulásait, a január 6-ig tartó karácsony eseményeit korra, nemre való tekintet nélkül mindenki nagyon várja. (Azért az év tübbi ünnepéről sem feledkeznek meg, azoknak is megvan a helye a családi eseménynaptárban.)

Spanyolországban december 24-én, Jézus születése napján a szélesebb rokonság, vagy ahol kevés a rokon, barátokkal kiegészült társaság ül ünnepi asztalhoz. A karácsonyfa árnyékában ilyenkor csak olyan tessék lássék ajándékozás történik. Ennek vélhetően a népes asztaltársaság az oka. Mindenkinek ajándékot venni macerás, és költséges dolog. Az családon belüli ajándékozásra, amit igazán a gyerekek várnak, a háromkirályok ünnepéig,  január 6-ig kell várniuk. Az ajándékokat hozó királyokat, Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt díszes kocsikon hordják körbe a belvárosi utcákon, akik cukorka ajándékaikat két kézzel szórják a nézelődök közé.

A városokban a karácsonyi készülődés itt is november végén, december elején kezdődik. Az utcák színes lámpadíszeket kapnak, a tereken imitált karácsonyfák világítanak és a templomokban, közintézményekben változatos bethlehemi maketteket állítanak.
Nincs ez másként Fuengirolán sem. Az önkormányzat új épületének aulája alkalmas hely a bethlehemi makett felépítésére, amit itt belénnek hívnak.


Elnézve az önkormányzat új és régi épületét, inkább a régi épület tervezőjét illeti dícséret.

Az önkormányzat előtti téren itt is hatalmas stilizált fenyőfa diszeleg. A tér két oldalán árusok bódéja várja az ünnepet. Az épület bejárati üvegajtajával szemben az első pillantás a belénre esik. Igaz a második meg a sokadik is, hiszen annyi apró részlet, annyi figura, annyi életkép van elhelyezve, hogy elsőre nem is lehet átlátni ezt a gazdagságot.


Ókori városkép


Kenyér és halsütés

A gyerekek versengve mutatják egymásnak az újabb részleteket. A makett építője a városvezetésnek is kedvezni akart, mivel beépítette a látványba Fuengirola egyik büszkeségét, a régi várfal alatti folyót átívelő gyalogos hidat. A korhű hangulatot a hídra igyekvő római harci szekér látványával igyekezett fenntartani.


A római harci kocsi jobbról közelíti a hídat.

A városban estére kigyúlnak a karácsonyi fények. Malagán a fő utca kivilágitása káprázatos. Az emberek ezrei jártak csodájára. Mindenütt érződik a karácsony hangulata. A külsőségek elkészültek, most már csak szívünkben kell megygyújtani a szeretet lángját, a továbbiakban ez adjon fényt életünknek. Aztán már csak arra kell vigyázni, karácsony után is megmaradjon fényünk.


kis város kis fény (Fuengirola)                                         nagy város nagy fény (Malaga)



 
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol