.

Spanyolország minden szegletéből köszön ránk a történelmi hangulat



Spanyolország hatalmas  ország, gazdag történelemmel.. Ide illik a szokásos bevezető, ami szerint már az őskorban is éltek itt emberek, stb, stb. (De hol van olyan ország Európában aminek területén az őskorban nem éltek?) 
Az őskorról szóló bevezetőt bevezetőt kihagyva ebben a cikkben inkább a középkori emlékekkel foglalkozom

A mórok 711-ben keltek át a Gibraltári-szoroson és a század végén már a mai Franciaország szélén jártak. Onnan hamar kitessékelték őket, de az Ibériai-félsziget még több száz évig uralmuk alatt maradt. Sikereiket annak köszönhették, hogy nem rabolni akartak, hanem letelepedni.  Az évszázadok folyamán keveredtek a helyi lakosokkal.
Az egyik ilyen jellegzetes település Zuheros.
 

Zuheros


Córdoba provinciába tartozó Zuheros település várát a mórok építették a 9. században. Ebben az időben erre haladt az egyik fontos kereskedelmi út, ami Córdobai Kalifátus (korábban Córdobai Emírség) számára biztosította a kapcsolatot a tengerparti Malagával és Granadéval.  A lovasok a Cordoba-Malaga távot sürgős esetben két nap alatt is megtették, míg a kereskedőknek ez több napi utazást jelentett.

A mórok között is voltak hatalmi harcok. Omar Ibn Hafsun mór hatalmasság a muszlim időszak fénykorában nem akart adót fizetni a córdobai urának, ezért embereivel fegyveresen vonult Abdullah kalifa  ellen.  A várat ezekben a zavaros időkben építették.
Omar Ibn Hafsun is megérte a pénzét. Kétszer váltott iszlám hitről keresztény hitre, ahogy éppen előnyösebb volt számára. Bobastroban, Iglesia Mozarabe néven templomot is építetett, ahová 917-ben bekövetkezett halála után temették. Bobastrot, ami székhelye volt a kalifa hamarosan elfoglalta. Ibn Hafsun holttestét exhumálták maradványait posztumusz keresztre feszítették elrettentő példaként a hatalom ellen lázadók számára.

A vár  építésekor 20-30 ház volt a faluban, amit fallal vettek körül. A település a szokásos módon élte életét 1240-ig, amikor III. Ferdinánd csapataival elfoglalta. 

A városban élő mudejarok eleinte megtarthatták házaikat, vallásukat földjeiket, de röviddel a városka elfoglalása után a ezeket is át kellett adni a keresztényeknek.

A városka jelentősebb esemény nélkül fejlődött és érte el mai formáját.  Jellegzetes spanyol település, fehér házak szűk utcák, középkori hangulat.


Zuheros látképe


Zuherosi hangulat


A hegyoldal, ahonnan mindent belátni


A vár, Zuheros fő vonzereje
 


Malagából jól megközelíthető

 


  

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol