.

Spanyolország azonnal felveti Gibraltár hovatartozását, ha britek kilépnek az EU-ból



Spanyolország azonnal akcióba lép, ha Gibraltár kikerül az EU-ból

 
Ha a britek kilépnek az EU-ból, Spanyolország már másnap felveti Gibraltár hovatartozásának kérdését, mondta az ügyvivő spanyol külügyminiszter.
 

Gibraltár, a spanyolok által vágyott terület
 
Nagy-Britannia távozásának lehetősége az Európai Unióból komolyan felveti: mi történhet Gibraltárral, azzal a kis brit területtel, amely ma Spanyolország határán fekszik.
 
Gibraltár voltaképpen egy 425 m magas, 1250 m széles , 6,5 km2 nagyságú, 30 000 lakosú félsziget. Észak és kelet felé meredek sziklák határolják, a szárazfölddel keskeny földnyelv köti össze, amely helyenként még az 1 km szélességet sem éri el. A nyugati oldal laposabb, itt helyezkedik el az angolok hadi és kereskedelmi kikötője. A kis méretekre jellemző, hogy a közúti forgalomnak szintbeli kereszteződése (!) van a repülőtérrel – gépkocsikkal a repülőgépek számára elsőbbséget kell adni.

 
 

A spanyol nemzeti rádiónak adott pénteki interjújában José Manuel García-Margallo spanyol ügyvivő külügyminiszter leszögezte: ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból, „már másnap tárgyalnunk kell Gibraltárról.”

Gibraltár kormánya ingerülten válaszolt a megjegyzésre. "Spanyolország ügyvivő külügyminiszterének nyilvánosságra hozott szándéka, amely szerint az Egyesült Királyság távozása esetén napirendre tűzi Gibraltár hovatartozásának kérdését, megerősíti az eddigi elemzések eredményeit” közölték a The Local szerkesztőségével. „Gibraltár számára biztonságosabb, ha az EU-ban marad, mert így vissza tudjuk utasítani, hogy José Manuel García-Margallo nekünk ugorjon”.

„Ez pontosan az a magatartás, amelyre elemzéseink alapján José Manuel García-Margallotól számíthattunk és nincs kétségünk afelől, hogy ez lényének egészét áthatja” közölte Gibraltár főminisztere, Fabien Picardo a The Local munkatársával.

„Az ügy rámutat arra a veszélyre, amelyet a Brexit mellett szavazók Gibraltárnak okoznak, feltéve, hogy Spanyolországban a jövőben is a Néppárt lesz kormányon.”

A novemberi, megnyert gibraltári választások előtt tartott beszédében Fabien Picardo leszögezte: az általa vezetett, középutas szövetség határozottan azt támogatja, hogy Nagy-Britannia maradjon az EU tagja, mivel az egységes piac és a mozgás szabadsága Gibraltár számára alapvetően fontos. „Azért harcolunk, hogy Gibraltár szavazhasson a Brexit-ről tartandó népszavazáson, mert szeretnénk befolyásolni a döntést” mondta a főminiszter. „Számunkra most ez a legfontosabb kihívás.”

Fabien Picardonak már számos összezördülése volt Spanyolországgal, amely évszázados igényt formál a félszigetre és a közelmúltig szankciókat, korlátozásokat érvényesített vele szemben.

Éles vitákat folytattak az állítólagos gibraltári cigaretta-csempészet, illetve a terület alacsony adószintjével kapcsolatban. Komoly feszültség alakult ki a halászati jogok és a félszigetet övező vizek felségjoga tekintetében is, amelyet Nagy-Britannia és Spanyolország egyaránt magának követel.

Fabien Picardo esetenként igen harcos álláspontot képvisel Spanyolország irányában, úgy véli azonban, hogy ez arányban áll a Néppárt Gibraltár irányában érvényesített nézeteivel. "José Manuel García-Margallo a szép szóból nem ért" mondta a főminiszter. "Nincs okom bocsánatot kérni a kemény fellépésért.” - írja a thelocal.es cikke alapján a figyelő

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol