.

A spanyolok történelmi szerelmespárja, Diego és Isabel



Teruel (Aragónia)  egyik városát négy dolog tett híressé. Spanyolország legjelentősebb mudéjár stílusú emlékműveit felvonultató óvárosa, a terueli sonka, a jellegzetes zöld kerámia, és amiről vitathatatlanul a leghíresebb, hogy Teruel a spanyol szerelmesek városa.

 

Teruel

 
Diego de Marcilla és Isabel de Segura, mindketten jómódú család gyermekei voltak. A gyerekkori játszópajtások közt, ifjú korukra forró szerelem szövődött, és az egész város biztosra vette, hogy a menyegzőre is mihamarabb sor kerül. Azonban, a fiú szüleinek vagyonát -amit mezőgazdaságból szereztek-, egy sáskajárás mind elvitte. A veszteség után, Isabel szülei elutasították, hogy lányuk frigyre lépjen a már csak középosztálybelinek számító Diegóval. Az ifjú legény ebbe semmiképp nem tud belenyugodni, tehát nagy tervekkel, és mégnagyobb lelkesedéssel elindul, hogy részt vegyen az országban éppen zajló, mórok elleni csatákban. Úgy gondolta, hogy bátorságával bizonyítja szerelmét. Arra számol, hogy győzedelmes tetteivel saját rangot, földet, és vagyont fog szerezni, amelyek birtokában hősként fog visszatérni szülővárosába, így kiérdemelve újra a lány kezét.
 

Isabel álldást adja az útra
 
Isabel egyebet nem tehetett, minthogy elfogadta szerelme tervét, és hűségéről biztosította őt. Legalábbis 5 kerek esztendeig. Az évek alatt viszont a fiúról semmilyen hír sem érkezik. 4 év után, Isabel, apja nyomására elfogadja egy nemesi származású férfi házassági ajánlatát, de titkon még mindig bizakodva szerelme hazatérésében, azzal a kikötéssel, hogy az igent” csak az 5 év leteltével mondja ki. Az idő pedig vészesen telik, és hír továbbra sincs Diegóról. Majd mindenki legnagyobb meglepetésére, a fiú, egy délután, büszkén és gazdagon lovagol be Teruel városába. Azonban sajnos elkésett. Isabel ugyanaznap délelőtt már hozzáment a nemeshez. A lány menekülve hagyja ott a lakodalmi forgatagot, és bánatában szobájába menekül. Diego sem sokkal boldogabb, mégis észrevétlenül követi őt, és csupán egyetlen egy csókot követel. De szerelme, nem hallgatván szívére, és inkább friss házassági esküjéhez híven, megtagadja Diego kívánságát.

Az elutasításba, és a megaláztatásba a fiú szíve menten belehasadt, és holtan rogyik össze a lány lábai előtt. A hősszerelmes élettelen testét, Isabel családja és férje titokban a város főterére viszi, ahol csak másnap találnak rá szülei. A Segura családot kivéve, a temetésen az egész város részt vesz. Isabel lelkiismeretével küzdve, és immár szívére hallgatva elszökik otthonából, és álruhában a templomba siet. Mikor az utolsó gyászoló is távozik, a lány átöleli a koporsójában nyugvó Diegót, és amit életében megtagadott tőle, azt holtában adja oda.


A halálos csók

A szenvedélyes csókkal, Isabel lelke is követi szerelmét. A két fiatalt ezután együtt temették el, így mégis beteljesült vágyuk, hogy örökre egymásé legyenek.


A történet felevenítése 2018-ban

Ma az Iglesia de San Pedro őrzi a híres terueli szerelmesek sírját. A templom évszázadok óta a szerelmesek zarándokhelye, és sok spanyol álma, hogy ebben a kápolnában köthessen házasságot.


Iglesia de San Pedro

Minden évben, február harmadik hétvégéjén (csütörtöktől-vasárnapig) elevenítik fel a szerelmespár történetét. IlyenkorTeruel egy hamisíthatatlan középkori várossá alakul, ahol 5000 fős "kiszolgáló" csapat gondoskodik arról, hogy a XIII. században érezzük magunkat. Az idő kerekét, középkori vásárosok, harci bemutatók, szentelt sör, vadászsólymok, és egy eredeti lovagi torna rendezésével tekerik vissza.
 


A kozépkoti hangulatról a város beöltözött polgárai gondoskodnak


Teruel szerelmeseinek legendája
Kép: Wikipedia


A történetet Kasa Heni elevenítette fel

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol