Spanyol város Afrikában, ahol nem tilos a csempészet

Marokkói csempészek hatalmas súlyt cipelve hátukon naponta többször is fordulnak Melilla és Marokkó között

A melillai-marokkói határnál várják a határnyitást a megtűrt csempészek

Az újkorban a Földközi-tenger forgalmának ellenőrzéséért két nagyhatalom, Spanyolország és Anglia versengett. Ebben a harcokkal is bővelkedő időszakban Angliának jutott Gibraltár, Spanyolorszának pedig az Afrikai oldalon Ceuta és Melilla, amik azóta is Spanyolországhoz tartoznak.

Északon Spanyolország, nyugaton Gibraltár, délen pedig Ceuta és Melilla.

Ez a két enklávé ahol Afrikából szárazfüldön lehet bejutni Spanyolországba, ezáltal az Európai Unióba.

A Füldközi-tenger afrikai partján hatméteres, tripla kerítés választja el egymástól az Európai Uniót és Marokkót.

Az Európai Unió és Afrika államai közt jelentős az életszínvonalbeli különbség. Ez több országból csábítja a jobb életre vágyókat, hogy átszökjenek Spanyolországba, ami számukra az EU kapuját jelenti.

Melilla, az egyik spanyol fennhatóságú terület az afrikai kontinensen lehetőséget ad arra, hogy a menekültek beszökjenek az EU-ba, és arra is, hogy a helyiek akár 70 kilós csomagokat csempésszenek ki az EU-ból. Ők Melilla teherszállítónői, a portadoras, vagy a “málhás nők”, ahogy a külföldi sajtó hivatkozik rájuk.

Reggel 7 órakor már világos van, de a levegő még nem melegedett fel. Pusztás területen fújja a szél a szemetet, miközben különböző korú nők és férfiak várnak a határ mellett arra, hogy megnyissák azt előttük, és elkezdjenek egy nehéz napot, amikor többször lépik majd át ezt a vonalat kisebb nagyobb csomagokkal, több ezer másik ember társaságában.

Mind Marokkóban, mind Melillában brutálisan magas, 60 százalék körüli a munkanélküliség, és sok család él mélyszegénységben. Ezt “a tipikus kereskedelmi formát”, ahogy a helyiek nevezik a csempészetet, az teszi lehetővé, hogy a Melillával szomszédos terület, Nador lakói vízum vagy bármilyen engedély nélkül, naponta többször átléphetnek a határon, és adómentesen, ellenőrizetlenül vihetnek át csomagokat. Csak az útlevelüket kell maguknál tartaniuk.

Éjszakára nem maradhatnak, de így is sok nő kihasználja a lehetőséget, és Melillába szegődik prostituáltként. Ezek a nők a családjuknak azt hazudják, hogy pincérkednek. A Melilla Acoge elnevezésű civil szervezet szerint több, mint ezer marokkói nő él szexből a területen, és alig akad spanyol nő, aki közéjük állna.

A szexmunkások is burkát viselnek, ezért ránézésre lehetetlen megállapítani a foglalkozásukat. Két turnusban, délelőtt és délután dolgoznak, majd éjszakára visszamennek Marokkóba. Este 10 után ugyanis tilos Spanyolországban maradniuk, és a rendőrség figyel is arra, hogy ezt betartsák.
 

Sok elvált vagy özvegy nőnek az egyetlen pénzszerzési lehetősége az, hogy egész nap csomagokat cipel a határ egyik oldaláról a másikra, pár euróért cserébe.

Az anyák általában otthon hagyják a gyereküket a szomszédoknál, de van, aki magával viszi a kicsit is – maga mellett sétáltatja, néha ölbe veszi. Azok, akik nem tudnak más munkát elvállalni, és férj nélkül maradtak, sokszor kénytelenek ezt tenni. Mivel a portadorasok illegálisan dolgoznak, ők nem kapnak 14 hét fizetett szabadságot a szülés után, ahogy a Marokkóban legálisan dolgozó nők, ezért ők terhesen és szülés után is kénytelenek minden nap többször megtenni ezt az utat.

A kormány nem segít, inkább élvezi a hasznot

A hatóságok nem avatkoznak bele a helyzetbe, szótlanul engedik át napi többször a csomagokat cipelőket, de a civil rendőrök nem engedik, hogy újságírók képeket készítsenek a sorról, ami a határon áll.

A melillai kormány és a rendőrök nem büszkék erre az állapotra, nem szeretik, ha a sajtó ír róluk. 

Pár hónapja szigorították a határokat – meséli egy melillai nő. Előtte teherautókkal, kocsikkal is szállították az árut, spanyol lakók is. Mostanra leginkább a marokkóiak maradtak, akik a hátukon viszik, vagy ócska gördeszkákon gurítják a csomagokat – a spanyolok nincsenek ennyire rászorulva az illegális pénzre. A “hivatalos illegális kereskedelem” délig tart, utána az emberek kisebb táskákkal közlekednek, vagy lefizetik a határőröket, és akár este tízig dolgoznak.

Pár hónapja pozitív irányba is történnek változások: a férfiaknak és a nőknek ma külön nyomvonalon kell menniük, hogy ne tarolják le egymást. A határig pedig buszokat indítanak – aki ki tudja fizetni, kényelmesen utazhat. Aki nem, még mindig sétál a tűző napon, tetőtől talpig felöltözve.

Az, hogy ez a kereskedelmi forma létezik, hasznot hoz Melillának – ezért a kormánynak nem érdeke beszüntetni.

Marokkó azonban gazdaságilag nem nyer a csempészeten, és szigorítani fog: két új kikötőt is építenek, ott akarják az országba vinni az árut. A király azt ígéri, hogy a kikötőkben munkát adnak majd az embereknek, akik így a szigorítás miatt elveszítik majd megélhetésüket.
 

A csempészet közelről

Főleg magvakat, nem romlandó ételeket, konzerveket, pokrócokat, használt ruhákat visznek át a határon – Marokkóban a használt ruha nem létezik, ott a család valamelyik tagja addig hordja a ruhát, amíg el nem szakad, nem adják el a feleslegessé vált darabokat. A szövetek között néha alkoholt csempésznek Afrikába.

Azok, akik itt dolgoznak, nehéz és veszélyes munkát vállalnak. Néhányukat halálra tapossák, néhányuknak a lába megy tönkre – a nők különösen nehezen bírják ezt a fajta munkát, de sokan nem tudnak máshol dolgozni nemük, vagy családjuk miatt. És Marokkó nem fizet nyugdíjat, munkanélküli segélyt vagy orvosi ellátást, ugyanis az afrikai országban ilyen ellátás egyáltalán nincs.

Este 10-ig van nyitva a határ, addig megpróbálnak napi több kört menni a málhás-nők és a férfiak is. Másnap reggel pedig újra a határ mellett várják majd azt, hogy elindulhassanak.- írja Ruta Lili, aki látta ezt a világot.