.

A spanyol király egyeztetést kezdett az ország jövőjéről



VI. Fülöp spanyol király is számol azzal a lehetőséggel, hogy meg kell ismételni a parlamenti választásokat Spanyolországban.


Így értékelte az uralkodóval folytatott hétfői megbeszélést a parlament két legkisebb pártjának az egyeztetéssel megbízott képviselője Madridban.

VI. Fülöp jogszabályi kötelezettségeinek megfelelően az újonnan megalakult parlament minden pártjának megbízottját fogadja a héten, hogy megismerje az ország jövőjével kapcsolatos elképzeléseiket.


VI. Fülöp és Pedro Quevedo a megbeszélés előtt


A találkozók sorát az Új Kanári-szigetek (NC) és az Asztúria Fórum nevű pártok kezdték, amelyek nem önállóan indultak a decemberi választásokon; előbbi a kanári-szigeteki nacionalista pártszövetség tagjaként (CC-PNC), utóbbi a konzervatív Néppárttal közösen jutott be a törvényhozásba.
Pedro Quevedo, az NC képviselője a megbeszélést követő sajtótájékoztatóján elmondta: jelezték a királynak, hogy egy baloldali kormánykoalíció létrejöttét támogatják Spanyolország élén.

Ezzel szemben az Asztúria Fórum a választásokon győztes konzervatív Néppárt (PP) kormányalakítását támogatja - ezt Isidro Martínez Oblanca képviselő közölte a találkozó után nyilatkozva az újságíróknak.

Ennél több részletet azonban egyikük sem kívánt elárulni a megbeszélésekről, és az uralkodó véleményéről.

A december 20-i parlamenti választásokat követően politikai patthelyzet alakult ki Spanyolországban, mivel a győztes párt nem szerzett elég mandátumot ahhoz, hogy önállóan alakíthasson kormányt.

Mariano Rajoy ügyvezető miniszterelnök, a PP kormányfőjelöltje nagykoalíció létrehozását ajánlotta a második legtöbb mandátumot szerzett szocialista pártnak (PSOE) és a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpártnak, amelyet mindketten elutasítottak. A PP ennek ellenére továbbra is fenntartja javaslatát.

"A nem az nem" - jelentette ki ismét Pedro Sánchez, a szocialista párt főtitkára hétfőn egy párteseményen, hangsúlyozva, hogy tovább keresi a lehetőséget egy baloldali kormánykoalíció létrehozására. (A PSOE január végén kongresszust tart, várhatóan addig álláspontja nem változik).

Mariano Rajoy hétfőn egy rádióinterjúban bírálta a szocialistákat, amiért "mindenáron" hatalomra akarnak jutni és olyan pártokkal igyekeznek megállapodni, amelyek megszegik az ország alkotmányát. (A kormányfő ezzel elsősorban a parlament katalán nacionalista pártjaira utalt).

A Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) nevű párt, amely tagja a katalán kormánynak is, elutasította a találkozót VI. Fülöppel, arra hivatkozva, hogy az uralkodó nem fogadta személyesen a katalán parlament elnökét, hanem írásban kért tájékoztatást Katalónia új katalán elnökének megválasztásáról.

Nem vesz részt a királyi konzultáción az EH Bildu baszk párt sem, mivel magát a monarchiát "a legnagyobb antidemokratikus szimbólumnak" tekinti.

Az uralkodó - miután a pártokkal találkozott - javaslatot tesz majd a parlament elnökének a kormányfő személyére, aki várhatóan a győztes párt jelöltje, Mariano Rajoy lesz. Parlamenti források szerint február első hetében tarthatják meg a kormányfőválasztás első szavazását, amelyen abszolút többségre, 176 képviselő támogató szavazatra van szükség a győzelemhez. (A PP-nek 123 mandátuma van).

Sikertelen választás esetén a voksolást két nap múlva megismétlik, ekkor már elég a szavazatukat leadó képviselők egyszerű többségének támogatása is.

Ha két hónap alatt nem választják meg az új miniszterelnököt, meg kell ismételni a parlamenti választásokat Spanyolországban. Ebben a két hónapban azonban a királynak van lehetősége új miniszterelnök-jelöltet ajánlani a parlamentnek.

A Metroscopia közvélemény-kutatócég felmérése szerint a spanyolok 61 százaléka ellenzi a választások megismétlését, és abban bíznak, hogy a pártok meg tudnak állapodni egymással a kormányalakításról.

Az adatgyűjtésből az is kiderült, hogy a megismételt választásokkal a szocialista párt járna rosszul, mert kevesebb támogatást kapna mint decemberben, míg a többi pártra többen szavaznának

MTI.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol