.

Semmiből megjelenő arcok a kandalló előtti szikrafogó kövön




Belmez jelentéktelen falu Andalúziában, Cordoba közelében, azonban 1971-ben mégis világhírre tett szert, mivel Maria Pereira házában, a  kandalló előtti kövezeten arcok jelentek meg.



A híres követ már több százan vizsgálták

Mikor Maria először látta a megjelenő arcképet, megpróbálta lesúrolni, de az arckép mintha a kő anyagában lett volna. Ezután cementréteget rakatott a kőre, de az arc továbbra is látszott. Később a konyha padlóján  is megjelentek az arcok, amelyek arckifejezése néha változott.

Szerencsére Dr. Hans Bender német professzor és parapszichológus már értesült az esetről, és úgy döntött, hogy spanyol kollégájával, Dr. German de Argumosával utánajár a dolognak. Hogy megvizsgálják az arcokat, műanyag tálcát rögzítettek a padlóra. Néhány hétig ott hagyták, és miután összegyűlt alatta a lecsapódott pára, levették a tálcát, de az arcok továbbra is ott voltak.


Arcok a misztikus galériából

 

Argumosa prof. Szemtanúja volt egy arc kialakulásának 1974. április 9-én. Le is fényképezte azt, de az arc később eltűnt.
 
A helyi lakosok közül néhányan felásták az asszony konyháját, és régi csontokra bukkantak. A szóbeszéd szerint a házat egy ősi temetőre építették, ahol azokat a keresztény mártírokat temették el, akiket a XI. században a mórok öltek meg.

További vizsgálatok során kiderítették, hogy nincs szó hamisításról, mesterséges színezettségről. A vizsgálat eredményét közölték a Schweizerisches Bulletin für Parapsychologie című folyóiratban, de a jelenséget megmagyarázni nem tudták



Belmez a híressé vált falu a felette tornyosuló vákastély romjaival

A misztikus esetet bemutató angol nyelvű videó


<iframe width="640" height="328" src="https://www.youtube.com/embed/Ghd-rl33WWA" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol