Jelenlegi hely
.
Semana Santa
Semana Santa a szent hét
A Húsvét előtti hét az egész keresztény világban ünnepi időszak. Kezdete a húsvétot megelőző virágvasárnap. A húsvét minden évben más időszakra esik. Ennek kiszámítása a Kr.u. 325-ben tartott első nikkai zsinat határozata alapján történik. Minden évben a tavaszi napforuló utáni holdtöltét követő első vasárnap.
Ez egy csillagásznak pofon egyszerű lehet, de az átlagember leginkább a naptárból tudja meg a Húsvét idejét.
Ünneplésének hagyománya országonként változik, de talán leglátványosabbak a spanyolországi Semana Santa eseményei.
A mély katolikus hagyományokkal rendelkező Spanyolországban minden településen elmaradhatatlan a díszes húsvéti felvonulás. A városok szinte versengenek, ki tud látványosabb, nagyobb tömegeket vonzó vonulást rendezni.
Ennek előkészülete, már jóval húsvét előtt megkezdődik. A Cofradiák /valamely ereklye, vagy valamelyik szent tiszteletére kialkult szűkebb egyházi közösség/ raktáraiban gondosan őrzött trónusokról leveszik a védőtakarót, feldíszítik, miközben a papok szertartásosan megálldják az előkészületeket.
A trónusok legtöbbje nehéz, díszes szerkezet. Némelyik hordozásához ötven ember is kevés. Nagy tisztességnek számít, ha valakit beválasztanak hordozók közé. Hatalmas a versengés a Cofradiák közt, melyikük tudja a leglátvényosabban bemutatni Jézus Krisztus utolsó napjainak eseményeit.
Az utcákon is nagy a készülődés. A nagyobb városokban az útvonal mentén lelátókat helyeznek el. Egész iparág fejlődött ki a Semana Santa hátterének biztosítására. Kegytárgyakat árusító üzletekbe minden városban bele lehet botlani.
Malagán az óváros főterén minden évben közel ezer férőhelyes lelátót építenek. A város különböző pontjairól induló menetek áthaladnak főtéren. Aki ide vesz jegyet semmiből sem marad ki. Az ember beleszédül a rengeteg látnivalóba.
Általában a menetek délután négy öt óra körül indulnak (pontos menetrend itt) és az utolsó Cofradia hajnalban fejezi be a felvonulását. És ez így megy a szent hét minden napján.
Minden nap más ereklyével, más trónussal vonulnak ezek az egyházközösségek. Rengeteg színes ruha, hatalmas trónusok. Vannak köztük tonnás súlyúak is. Nem csoda, ha ezekhez, száz ember is kell.
Felejthetetlen látványt nyújt ahogy az egyszerre lépő hordozók vállán a lépések ütemére jobbra-balra ring a trónus.
A színes kavalkád rengeteg embert vonz. A belváros utcáin még gyalogosan is alig lehet haladni a tömegben.
Nem csak a menetben résztvevőket, a nézőket is próbára teszi, a menetek sokaságának megtekintése. Aki kitart, hajnalban teljesen kifáradva, látnivalókkal csordultig telítődve esik be az ágyába. Ott egész délutánig pihenhet. A következő nap látványosságai akkor kezdődnek.
A malagai Semana Santa országos hírű esemény. ilyenkor Nem csak Spanyolországból, hanem külföldről is sokan érkeznek a városba. Aki ide akar jönni, annak időben kell szálláshelyet foglalni. A kedvező áru szállások hamar elkelnek. Aki későn kap észbe, magasabb áron is alig talál szobát. Megtellik a város. A felvonulások szüneteiben a turistáknak alkalmuk van valamelyik hangulatos kis vendéglőben megízlelni a spanyol konyha különlegességeit.
Hamar eltelik az ünepi hét. Az utcák elcsendesednek, a lelátókat lebontják, a turisták hazamennek. A város tovább éli megszokott hétköznapjait.
P.R.