.

Sátor helyett IKEA ház a menekülteknek



Az IKEA svéd bútorgyártó-cég kereskedelmi forgalomba hozza azokat a speciális mobilházakat, amiket majd menedéktáborokban lehet használni, miután sikeresen tesztelték etiópiai, libanoni és iraki menekültek között. A Jobb Menedék (Better Shelter) nevű program keretében az IKEA által kitalált összeszerelhető menedék építmények akár három évig biztonságos lakhelyet biztosítanak a rászorulóknak.
 

Az arab országokban zajló fegyveres konfliktusok miatt az ENSZ-nek égető szüksége van az új technológiára, mivel csak a szíriai harcoknak köszönhetően négymillió ember maradt fedél nélkül. Az IKEA menedékházai 17,5 négyzetméteresek és összesen öten tudnak aludni benne. Napenergiával szolgáltatnak áramot a beépített lámpának és USB-csatlakozónak. Mivel Ikea-termékről van szó, nem meglepő, hogy egy ilyen ház elfér egy nagy papírdobozban, és mindössze négy óra fel lehet állítani.

A tömeggyártást hamarosan megkezdik. Az ENSZ menedékügyi biztosa már tízezer darabot rendelt ezekből a kis épületekből, amit válságövezetekben fognak hasznosítani és amiket az ígéretek szerint már nyáron eljuttatnak a rászorulóknak.




Forrás: érdekes világ
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol