Jelenlegi hely
.
Ronda: minél többet látod, annál jobban beleszeretsz
Ronda meleg hangulatú, gazdag történelmmel rendelkező város, amely egy hatalmas szikla fennsíkon épült. Különleges fekvése miatt a mór időkben évszázadokon keresztül bevehetetlennek bizonyult.
A légi fotó baloldalán jól látható a sziklafensík pereme
Rondára feljutni a tengerpartól ma már nem jelent nehézséget, de alig 60 éve kocsit és embert próbáló keskeny, kanyargós úton lehetett a várost elérni.
A régi út megmaradt részlete
A városba érve több parkoló, vagy mélygarázs várja az ide látogatókat. A központi mélygarázsból egy 4-500 méter hosszú sétálóutca vezet a történelmi városmagba. A térre kiérve azonnal feltárul Ronda legismertebb építménye az új híd.
Eza híd egyáltalán nem új, de ez volt a harmadik és legutoljára épített híd az 1700-as évek végén, ami összekötötte a mély szakadékkal elválasztott két városrészt. Azóta viseli a "puente Nuevó" nevet.
KIssé távolabbról látszik igazán milyen monumentális építpényt a több mint 100 méter magas híd.
Aki a parkoló felől közelít a történelmi városrászhez, elhalad a La Merced rend karmelita temploma előtt. Itt őrzik avilai Szent Teréz bal kezének díszes relikviáját
A mór krály háza
A hídon áthaladva beérünk a történelmi Rondába. A híd után az első meredek utca vezet a régi városfal felé, de még jóval előtte van a Mór kitály háza. Ez az egykor fényúző palota, jelenleg eléggé lerobbant állapotban van, de legíresebb része, a folyóhoz vezető, sziklába vájt 236 lépcsőfok épségben megmardt.
A 12.-13. században, a mór-keresztény háborúk idején, ezeken a lépcsőkön hordták fel a vizet a keresztény foglyok a palotába. Ezzel nem csak a palota, hanem a város egy részének ivóvíz ellátását is innen biztosították. A sziklába vájt teremben egy hatalmas vizkerék merte a vizet a folyóból.
Az 1400-as évek végén, a reconquista (a mórok által uralt területek keresztény elfoglalása) előrehaladtával Rondát is többször érte támadás. Mélyen a sziklák közt a Gudelevin folyó sziklafalaának oltalmában lévő vízkereket, nehéz megközelíthetősége miatt, sokáig védettnek és biztonságosnak hitték.
Azonban Cadiz keresztény hercege a víz felől közlítette meg ezt a vízszerző helyet. Sikerült a sziklafalat áttörve tönkretenni a vízkereket, miáltal a város víz nélkül maradt. A városban lévők néhány napon belül megadták magukat
Vízzel teli tömlőkkel innen indultak a vízhordók a 20 emeletnyi magasságba vezető lépcsősoron
A mór városfal déli kapujától néhány utcányira, az egykori nagymecset helyén most a Santa Maria la Mayor kolostor templom áll. MIután a keresztények 1484-ben elfoglalták a várost, egyik első dolguk volt a mecset templommá alakítása. Az átalakított mecset-templom nem sokáig hirdethette a keresztány hitet, mert 1580-ban földrengés elpusztította. Az újjáépítés után a harangtorony az egykori minaraettet idézi, Szokatlan a homlokzaton kialakított több szintes loggia, amire a templombol lehet kilépni. Inen nézhették az egyházi és világi méltóságok a temolom előtti téren rendezett eseményeket.
A 20. században három megjévő épület összevonásával építették újjá a városházát, melynek ablakai ablakai szintén erre a térre néznek.
Rondáról nem lehet beszélni, a környező hegyekben megbújó banditák nélkül. Ezek élete talán legjobban a magyar betyárvilághoz hasonlítható, azzal a különbséggel, hogy kegyetlenebbek voltak Rózsa Sándoréknál.
Postakocsi kirablása
Bandita támadja az utazókat
A bandolérók az 1800-as években élték fénykorukat, Ezekben az években nem volt életbiztosítás a hegyek közt hosszabb útra indulni, rettegésben tartották az utazókat. Az utolsó banditát, aki még a malagai börtönt is megjárta, 1934-ben tűzharcban lőtték le a csendőrök
P.R. (44)