Jelenlegi hely
.
Próba a finneknél: feltétel nélküli alapjövedelem
Januártól indul a nagy kísérlet.
A finn kormány 2017 januárjától próbaképpen bevezetné a feltétel nélkül folyósított alapjövedelem intézményét, s ennek keretében havonta 560 eurót (mintegy 170 ezer forint) juttatna egy reprezentatív statisztikai szelekció során kiválasztott csoportnak - jelentette be csütörtökön a skandináv ország szociális és egészségügyi minisztériuma.
A társadalmi kísérlet a 2015-ben hivatalba lépett Juha Sipilä miniszterelnök egyik választási ígéretét képezte. A kormányfő az intézkedéstől a szociális juttatások rendszerének egyszerűsödését és a munkaerőpiac élénkülését várja.
Hanna Mäntylä, szociális és egészségügyi tárca vezetőjének tájékoztatása szerint szeptember kilencedikéig felmérést végeznek a lakosság körében a törvénytervezetről, amelynek értelmében jövőre kétezer, munkaképes korú lakos kötelezően részt venne az alapjövedelem juttatásának hatásait vizsgáló kísérletben.
Mäntylä azt mondta, a nagyszabású szociális kísérlet keretében egy kontrollcsoportot is kialakítanának, amely az alapjövedelemben részesülő sokasághoz hasonló tulajdonságokkal bíró emberekből állna, számukra azonban nem biztosítanák ezt a juttatást.
A kísérlet résztvevői ezen felül más típusú, alapvető szociális támogatásért (például munkanélküli segélyért) nem folyamodhatnának.
Az alapjövedelem támogatói úgy vélik, hogy a jóléti államnak minden egyes állampolgár számára megfelelő életszínvonalat kellene biztosítania, míg ellenzői szerint a feltétel nélkül biztosított jövedelem nem ösztönzi az embereket az álláskeresésre.
A finn kormányfő ugyanakkor meg van győződve arról, hogy az alapjövedelem növelné a vállalkozási hajlandóságot.
Finnország lehet az első európai ország, amely nemzeti szinten visz véghez egy hasonló kísérletet.
A svájci választópolgárok túlnyomó többsége, 76,9 százaléka júniusban népszavazáson utasította el azt a javaslatot, hogy az ország minden állampolgárának alanyi jogon járjon havi 2500 frank (mintegy 700 ezer forint).