Jelenlegi hely
.
Picasso véleménye saját művészetéről
Érdekes megismerni Picasso véleményét saját tevékenységéről. Lényegében azt állítja, hogy a közönség reakciója és nem kifejezésmódjának meggyőződéses változása indította el absztrak képek alkotásának irányába.
Picasso képei
— Picasso nyilatkozata – Művészet 1963/6 Bp.„Mikor még fiatal voltam, szívvel-lélekkel hittem az igaz művészet magasztos küldetésében. Később rájöttem, hogy a művészet abban az értelemben, ahogyan 1800-ig fogták fel, idejét múlta, halálos beteg és menthetetlen. Az úgynevezett művészi alkotás pedig a maga céltalanságával nem egyéb, mint ennek a haláltusának a megnyilvánulása. Az emberek hátat fordítanak a festészetnek, és napról-napra közömbösebbek iránta, éppúgy, mint a szobrászat, vagy a költészet iránt… Mi a művészetet nem érezzük életszükségletnek és lelki tápláléknak, mint a letűnt századok emberei… Abban a pillanatban, amint a művészet többé nem nélkülözhetetlen lelki táplálék, a művész a tehetségét az új formákkal való kísérletezésnek szenteli, amely végső fokon nem egyéb, mint intellektuális csalás. Az emberek többé nem várnak vigaszt és felemelkedést a művészettől. A kifinomult és gazdag kvintesszencia-desztillálók inkább csak az újdonság, a különlegesség, a feltűnő és meghökkentő hatásokat vadásszák. A kubizmustól kezdve, ezeket a kifinomult ízlésű urakat és műbírálókat én is kiszolgáltam különféle furcsaságokkal, amelyek éppen eszembe jutottak, és az igazság az, hogy minél kevésbé értették, annál inkább el voltak ragadtatva. Minél jobban komédiáztam és játszadoztam a legkülönfélébb talányokkal, rébuszokkal és cikornyás arabeszkszerű motívumokkal, annál nagyobb volt a hírnevem és dicsőségem… Én csak hivatalos komédiás vagyok, aki megértette korának szellemét és kiszolgálta minden szeszélyét."
Ez az önvallomás nem más, mint egy enyhének nem nevezhető kritika azokról a "kifinomult ízlésű urakról és műbírálókról" l akik híressé tették Picassot. Az általa igazinak tartott valódi művészet helyett a közönség igényének engedve, "mindenféle furcsaságokkal" látta el festményeinek vásárlóit.
Fogel Frigyes facebook bejegyzése alapján