Jelenlegi hely
.
Patkányok temploma
Patkányok nem csak csatornában, hanem templomban, hívők által elényeztetve is lakhatnak- Ilyen sors jutott azon szerencséseknek, akik Karni Mata templomában születtek.
Patkányok temploma
Mindig vannak látogatók
Az Indiában található Karni Mata az egyik legfurcsább templom a világon. A templomban több mint 20.000 patkány él, akiket a nagy számban betérő hívők valósággal imádnak. Ezekhez a szentként tisztelt állatokhoz, amiket „kabbas”-nak neveznek rengetek ember utazik el távoli városokból, hogy tisztelegjenek előttük. A patkányok mindenütt ott vannak, a kilincseken, a polcokon, a lépcsőkön, a párkányokon, a rácsokon, és a korlátokon is. A legnagyobb óvatossággal közlekednek feléjük az idelátogatók, nehogy összetapossanak egy patkányt. Ha ez mégis megtörténik, a patkány haláláért felelős személynek drágán meg kell fizetnie, egy tömör aranyat kell adnia a patkány éltéért cserébe. Azért, hogy a patkányok biztonságban legyenek a ragadozó madaraktól és más állatoktól, drótokat és rácsokat helyeztek el a templom udvara körül. Papok és gondnokok laknak a templomban a családjukkal, hogy etessék a patkányokat és eltakarítsák az ürüléküket.
Ez a gondozó nem tűnik lelkesnek
A legenda szerint Karni Mata egy 14. században élt matriarcha volt, a hatalom és a győzelem istennőjének, Durgának a reinkarnációja. Mikor elvesztette saját fiát, akkor Yamát, a halál istenét kérte engedje hozzá vissza, de nem járt sikerrel mert a gyermek már reinkarnálódott. Karni Mata ekkor alkut kötött, hogy a családja elveszített tagjai haláluk után patkányként térnek vissza a földi világba, és patkányok maradnak egészen addig, amíg újjá nem születhetnek emberként, ugyanabban a családban. A hinduizmusban a halál az egyik fejezet végét, és egy új fejezet kezdetét jelenti, azon az ösvényen, amely során a lélek egyesül az univerzummal.
Jobb sorsukra várnak a "családtagok"
Igazi szerencsének tarják, ha egy patkány átszalad az ember lábán, különösen nagy szerencse ha a patkány fehér. A fehér patkányokról azt gondolják, hogy Karni Mata és négy fiának manifesztációi. Körülbelül 10 fehér patkány él a templomban, amiknek a hívők szentelt ételt hoznak, mert akármit nem ehetnek az istenek.
Ebben a templomban nincsenek éhes patkányok.
A hívők gyakran esznek abból az ételből, és isznak abból a tejből, amiből már a patkányok is fogyasztottak, mert az ilyen ételeket áldottnak hiszik. Meglepő módon a patkányok miatt nem pusztított pestis, amit Karni Mata csodájának tartják. A patkányok azonban különböző betegségekben szenvednek, többek közt gyomor-rendellenességben és cukorbetegségben, ami a nekik adott rengeteg édességnek és tejnek köszönhető. Szinte minden évben járványok tizedelik meg az itt élő populációt, azonban számuk nagyon gyorsan visszanő eredeti méretére.
A patkányok minden elképzelhető és elépzelhetetlen helyen ott vannak
A templom 3:30-tól látható