.

Orosz sportkocsi 1961-ből



A ZIL, amely a legrégebbi orosz autógyár, többek közt elnöki limuzinjainról, teherautóiról és buszairól ismert, de a régi időkben elvétve még sportkocsikat is csinált.


A Szovjetunióban a járműgyártás végképp nem az úri huncutságok kielégítését szolgálta, így aztán nem sok kabrió, kupé, roadster, magyarán sportos autó látott napvilágot a népi termelésben. Ezért aztán igazán nagy kincsek az olyan leletek, mint például a ZiL 112 Sport.

A moszkvai székhelyű Lihacsov Autógyár vállalat, a ZiL egyik vezetője az ötvenes években vetett fel egy olyan autó ötletét, amely a kor legnagyobb ikonjának a Ferrari 250 Testarossa-nak, és egy másik, amerikai autónak az AC Cobrának a keveréke külsőségeiben és menettulajdonságaiban is.


A kocsi karosszéria elemei egyediek voltak már anyagukban is, mert üvegszálas kompoziból készültek, majd ezek kerültek rá a csővázas keretre. A futómű elemek is sportosságot szolgálták és igen széles nyomtávval építették a járművet.

A kocsi másik különlegessége volt az elérhető anyagok szerint, hogy már radiál abroncsokat szereltek rá, elsőként a szovjet érában. A motorterében egy hathengeres ZIL 111-es motorja volt elsőként, majd később egy 7-literes nyolchengeressel is próbálkoztak, amely komoly 255 lóerős teljesítményű volt.

Ezzel a 112 Sport elérte volna a 270 km/h-s tempót is elviekben, de a gyakorlati teszteken "csak" 230-ig jutottak.

<iframe width="640" height="360" src="https://www.youtube.com/embed/E1ilpJdx7iM" frameborder="0" gesture="media" allow="encrypted-media" allowfullscreen></iframe>


A járművet 1957-ben kezdtek tervezni és az első kész példányt négy évvel később tudták bemutatni, amely még Formula 5-ös versenyen is részt vett, a szovjet bajnokságban. Összesen két példány készült az autóból, egy fehér és egy kék színű, amelyből az egyiket a rigai gépjármű múzeumban meg is lehet nézni. A másik, állítólag egy svéd gyűjtő tulajdonában van

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol