.

Nem tudni mit rejthet a Ceres két fényforrása




Most tartunk ott a Naprendszer felfedezésében, mint Földünk megismerésében az 1500-as években. Sokat tudunk róla, de nem eleget.



Bolygók helyzete a Naprendszerben

Az utóbbi száz - kétszáz év csillagászok számára a nagy felfedezések kora. A bolygók mozgását figyelve Johann Elert Bode már 1768-ban felvetette, hogy lennie kell egy kisbolygónak a Mars és Jupiter közti térben, de csak 1801-ben, az Uránusz felfedezése után 20 évvel, sikerült Giuseppe Piazzi-nak megtalálnia. Az újonan talált töpebolygót Ceresről, Szícília hellén korban tisztelt istennőjéről  nevezték el.
A plutót 1930-ban Clyde Tombaugh csillagász azonosította, aminek létét a csillagászok a bolygók rendellenes mozgásából feltételezték.
Legújabban angol és spanyol csillagászok feltételeznek további égitesteket a Naprendszerben
A Ceres a Hold és a Föld egymáshoz viszonyított mérete
 

„A Neptunusz mögött legalább két planéta rejtőzik” – írták a kutatók a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society Letters című online csillagászati szaklapban.


Ezen kívül még nem azonosították a Niburut sem, az ősi legendák isteneinek bolygóját, ami a leírások szerint 3600 évenként kerül földközelbe. Ahogy gyarapodnak az ismeretek a Naprendszerről, úgy derül ki ki milyen keveset tudunk róla, még mennyi ismeretlen dolgot rejt.  A legutóbbi fejtörést a Ceres törpebolygó két világító foltja okozza.


Két rejtélyes fényforrás a Ceres törpebolygón

A NASA 2007-ben indította Dawn űrszondáját a kisbolygó öv, de elsősorban annak legnagyobb tagja a Ceres megfigyelésére. Néhány hónapja küldött fotón különös fénylő foltot figyeltek meg rajta. Ahogy közeledett a szonda, a fénylő pontról kiderült, hogy az nem egy, hanem két egymáshoz közeli fényforrás.
A Dawn ugyan már hetekkel ezelőtt közelebb ért, de az igazán jó fotókra várni kellett. A szonda pályája ugyanis pont úgy alakult, hogy heteken át csak a Ceres sötét oldalát látta. Most, hogy a szonda lassan körbekerüli a törpebolygót, kezdenek jönni az érdekesebb felvételek. Például az, ahol ismét látszik a kráter, igaz oldalról, de ismét felfénylenek a titokzatos foltok.


A  szonda jelenleg 22 ezer kilométerre van a törpbolygótól, de a NASA tudósai elképzelni sem tudják mik lehetnek ezek a fényességek.

Az elkövetkező hetekben jobb minőségű képek várhatók, de addig a csillagászok még tippelni sem akarják a rejtélyes fényjelenség okát.
Viszont vannak megfigyelők akik nem a NASA keretein belül dolgoznak, őket gazdagabb fantáziával áldotta meg a természet.  Ők még földönkívüliek tevékenységét sem zárják ki a jelenleg megmagyarázhatatlan jelenség mögött.


Mindenki feszült figyelemmel várja a rejtély megoldásához vezető újabb fotókat

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol