.

Nem tudják hogy illesszék be az emberiség fejlődés történetébe a Paracas koponyákat



Mi a magyarázata a több ezer éves, hosszúkás koponyáknak, amelyek „nem emberektől, főemlősöktől vagy egyéb állattól származnak”? Sokan hónapok óta várták kíváncsian az első DNS vizsgálat eredményeit, amit a híres Paracas koponyákon végeztek. Az egyik koponyán végzett vizsgálat eredményei megérkeztek és ezek szerint egy „új, emberszerű teremtménnyel” van dolgunk, amelyhez hasonlót eddig még nem találtak.

Lehetséges, hogy ezek Nefilim koponyák? Vajon egy olyan időből származnak, amikor földünk jobban hasonlított a Gyűrűk Urából megismert világra, mint azt sokan hinni merik? Egyesek úgy gondolják, hogy akkoriban tényleg ilyen bizarr hibrid fajok is élhettek a földön. Az idő előrehaladtával egyre több tudományos bizonyíték bukkan fel, ami a Nefilimek földi jelenlétét erősítik. Érdekes lesz látni, mit változtatnak ezek az új információk a történelem eddig tanított változatán.

Azok számára, akik nem ismerik a Paracas koponyák történetét, az alábbi cikk jól összefoglalja a lényeget:
Paracas egy sivatagos félsziget az Inca régió Pisco megyéjében, Peru déli partjai mentén. Ez az a hely, ahol Julio Tello, perui archeológus még 1928-ban egy hatalmas temetőt talált, telis tele nyújtott koponyákkal. Ezek Paracas koponyákként váltak ismertté. Tello összesen 300 koponyát talált, amelyekről úgy gondolják, hogy körülbelül 3000 évesek. Brien Foerster DNS vizsgálatot kezdeményezett ezen koponyák egyikén, amelynek előzetes eredményeit most nyilvánosságra hozták. Ahogy azt April Holloway cikkében olvashatjuk, a vizsgálatokat Brien Foerster vezeti. Az első eredmények közzétételével valószínűleg egyre komolyabb érdeklődés várható a koponyák iránt.A vizsgálatokban résztvevő genetikus a következőket mondta (A Brien Foerster Facebook oldalán található nyilatkozatot olvasva kiderül, hogy a genetikusnak semmit nem mondtak a koponyák eredetéről a vizsgálat előtt, hogy minden előítélet nélkül tudja végezni munkáját.):

Akárhonnan is származott a 3A címkével ellátott minta, az olyan mtDNS mutációkat tartalmazott, amely semmilyen emberben, főemlősben vagy állatban nem található. Azok alapján a darabok alapján, amelyek szekvenciáját meg tudtam határozni a 3A mintából azt mutatják, hogy amennyiben ezek a mutációk valósak, egy új emberszerű lénnyel állunk szemben, ami nagyon távol áll a Homo sapienstől, a Neandervölgyitől és a Denisovan-tól.

A koponyák korábban végzett törvényszéki elemzése azt mutatta, hogy nem gyerekkori koponyanyújtásról van szó, ami gyakori volt az indiánoknál az ókorban. (Ezt úgy érték el, hogy a csecsemők homlokára párnát, fejük hátsó részére deszkát kötöttek.) A Foerster által vizsgált koponyák ezektől lényegesen különböznek. April Holloway a következőket írta még ezzel kapcsolatban:
A koponya térfogata esetenként 25 százalékkal nagyobb és maguk a koponyák 60 százalékkal nehezebbek mint egy átlagos emberi koponya, ami azt jelenti, hogy nem szándékos, kötözéssel és lapítással elért deformálásról van szó. Egy másik különbség, hogy a koponya falcsont kettő helyett, egy lemezből áll össze. Az a tény, hogy a koponyákat formája nem deformálással jött létre, azt jelenti, hogy a hosszúkás jelleg oka rejtély.

Korábban az egyik koponyáról származó hajmintát is elküldték laboratóriumi vizsgálatra, ami azt mutatta, hogy a hajszál nem emberi eredetű. Vagy legalábbis nem teljesen.

Vajon ezek az eredmények kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Nefilim koponyákkal állunk szemben?Mindenesetre sok kutató rendkívül izgatott az információk miatt, mások viszont óvatosságra intenek. L.A. Marzulli például a következőket mondta:

Genetikusunk teljesen el volt képedve, ahogy azt az emailjéből láthatjuk, "azonban amíg nem vizsgáljuk meg a bizonyítékokat, óvatosnak kell lennünk következtetéseinkkel."- írta
 

Ezt figyelemben tartva nézzük meg alaposan a képen látható két koponyát.  A baloldalon látható koponya falcsontja egyetlen lemezből áll és varrat sincs rajta. [Az agykoponya csontjai varratosan ízesülnek egymáshoz, ez azt jelenti, hogy miután véglegesen kialakultak, nem tudnak elmozdulni egymáshoz képest.] Vajon ez egy olyan ez egy olyan genetikai jellemző, amit csak a Paracas koponyáknál lehet megfigyelni? Amennyiben a válasz igen, mi ennek a jelentősége?

"Valóban Nefilim koponyák lennének? Véleményem szerint a bizonyítékok egyre inkább ezt a feltevést erősítik, de óvatosnak és türelmesnek kell lennünk, amíg minden bizonyíték be nem érkezik."

Természetesen nem ez az első alkalom, hogy egy bizarr koponyát komoly vizsgálatnak vetettek alá.
A Starchild-féle koponya DNS vizsgálatáról is kiderült,  hogy a lelet nem emberi eredetű.

Kik lehettek ezek a furcsa külsejű, emberszerű lények, akik néhány ezer évvel ezelőtt a földön éltek?

Lehet, hogy tényleg a Nefilimek vagy leszármazottaik maradványait találták meg a kutatók?

Forrás:Tudnodkell

 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol