.

Nem nyílt ki a futóműve egy Tu-22M3 bombázónak



Leszállás közben, balesetet szenvedett az Orosz Légi és Kozmikus Erők egyik Tu-22M3 típusú bombázó repülőgépe.


A személyzet sikeresen elhagyta a repülőgépet, sértetlenül úszták meg a balesetet. Elsődleges információk szerint, a Tu-22-es futóműve a földet éréskor becsuklott, majd a pályáról lecsúszva állt meg. A Defence Blog közleménye szerint, a baleset az orosz Távol-Kelet egyik repülőterén következett be. A bombázó, mely a piros 10-es számot, valamint az RF-94146 lastromjelet viselte, 2016 májusában esett át egy modernizációs programon, melyet a Kazanyi repülőgépgyár területén hajtottak végre.

repülőgép, melynek állomáshelye a Saikovka légibázis volt, részt vett a május 9-ei Győzelem napi légi parádén is. A Tu-22M3-asok jelenleg is modernizációs folyamatokon esnek át, melyek elsőként fejlett fedélzeti rádióelektronikai berendezéseket, valamint új fegyverrendszert kapnak. A Tu-22M3 nem más, mint a Tu-22M modernizált változata. A repülőgépet 1978-ban kezdték gyártani, melyeket később az Orosz Légierő és az Orosz Haditengerészet is hadrendbe állított. Napjainkban az Orosz Légi és Kozmikus Erők több mint 40 darab Tu-22M3-ast üzemeltet, illetve több mint 100 példány lekonzerválva várja sorsa jobbrafordulását.

forrás:      jetfly / lentra.ru

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol