.

Nem bomlik a halott tibeti szerzetes teste



Elhunyt tibeti buddhista szerzetest vizsgálnak, akinek a halála után nem indult bomlásnak a teste

.
 

Geshe Jampa Gyatso  Tajvanon élő tibetből származó szerzetes valószínüleg egy ritka  meditációs állapotba, a thukdamba lépett be, miután július 14-én klinikailag halottnak nyilvánították


Ő volt a tajvani Tibeti Hivatal szellemi útmutatója.
A thukdam meditáció egy olyan jelenség, amely során feltételezik, hogy a mester tudatossága a testben marad a fizikai halála ellenére. Bár klinikailag halottnak nyilvánítják, a testben nem mutathatók ki a bomlás jelei, és úgy vélik, hogy napokig vagy hetekig ebben az állapotban maradhat anélkül, hogy konzerválni kellene. (Néhány évvel ezelőtt a dalai láma kezdeményezésére indult meg a jelenség tudományos kutatása.)

Klinikai halála után, július 14-én, Geshe Gyatso testét visszavitték otthonába. Szerzetes társa, Geshe Norbu a Sera Jey kolostorból érkezett elhunyt barátja mellé, hogy virrasszon és imádkozzon.  Már az első és a második napon tartott imaszolgálaton, megfigyelte, hogy Geshe Gyatso teste nem mutatja a halál jeleit, és úgy ítélte meg, hogy az elhunyt a thukdam állapotába lépett. (1)
 
A harmadik napon Jigme Namgyal-t, a Nemzetközi Tibeti Buddhista Központ elnökét küldték megfigyelésre.
 
A júliusi meleg időben mindenféle hűtés nélkül, továbbra sem indult bomlásnak a test. A tibeti hivatal munkatársai az ötödik napon felülvizsgálták a testet, hogy megállapítsák vannak e a bomlásnak jelei, de ilyet nem találtak. Teljes meglepetésüket fejezték ki a jelenséggel kapcsolatban, amiről beszámoltak a Dalai Láma Hivatalának is.
 

Tsegyam titkár, aki átadta ő szentségének az utasítását, azt javasolta, hogy egy orvos és egy tudós megfigyelései alapján készítsenek egy részletes jelentést kutatási célokra.
Július 24-én a tajvani Academia Sinica kutatóközpont fizikusa és asszisztensei megérkeztek, és elvégezték az első tudományos vizsgálatot a szerzetesen.

Ting-kuo Lee fizikus professzor korábban részt vett a dalai láma és a kínai tudósok közötti megbeszélésen, amelyet 2018-ban Dharamszalaban tartottak a kvantumfizika hatásairól. Lee professzor nem tudott tudományos magyarázatot adni, és emlékeztetett, hogy a jelenség hasonlít a beszélgetés során a láma által leírt helyzethez.
 
 
A vizsgálataik során kiderült, hogy a test oxigénszintje 86, ami elég közel áll egy élő emberéhez. Ezen túlmenően alaposan megvizsgálták a bőr rugalmasságát, a belső szervek látszólag nem bomló állapotát, az arc ragyogását és melegségét.


Ezt kiegészítette az elhunyt agyán végzett idegi aktivitás vizsgálat július 28-án és augusztus 1-én, amelyet a Tajvani Egyetem pszichológia professzora és asszisztensei végeztek, akik jelentős aktivitást észleltek. 


Forrás: ujvilágtudat
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol