.

Néhány furcsaság Észak-Koreából



Napjainkban Kim Dzsongun az észak-koreai szocialista rezsim alapítója, Kim Ir Szen unokája irányítja az országot.

 

A Kim dinasztiát hatalomra kerülése, a múlt század 50-es éveinek közepétől, a diktarúra és a személyi kultusz kiépítése jellemezte. Mára sikerült annyira beprogramozni a népbe a Kim család kötelező tiszteletét, hogy vannak akik el is hiszik milyen csodálaos eberek a vezetőik. Ami csodálni való bennük az az, hogy Kimdzsongun még mindig hatalmon van, pedig lassan fő támogatója, Kína is kihátrál országa mögül.

A Kim dinaszia


KimI Ir Szen,  Kim Dzsog Il, Kim Dzsongun
A nagypapa és a papa és az unoka


Az alábbi néhány mondat jellemzi az Észak-Koreában uralkodó viszonyokat.


1. Észak- és Dél-Korea hivatalosan még ma is hadban áll egymással, mivel a két ország közötti háború 1953-ban csak fegyverszünettel zárult le.

2. Bár 1955-ben az önellátást és teljes függetlenséget célul kitűző ún. dzsucse lett Észak-Korea hivatalos ideológiája, de az ország folyamatosan Kína és a Szovjetunió gazdasági támogatására szorult.

3. Az 1960-as évektől már csak „nagy vezérként” emlegetett Kim Ir Szen április 15-ei születésnapja az ország elsőszámú ünnepe lett. Az országban 1970-től tűntek fel a Kim Ir Szen-, később pedig a Kim Dzsongil- jelvények, amelyeket hivatalos eseményeken napjainkban is mindenkinek a szíve fölött illik viselnie.

4. A mesterséges elzártságban élő Észak-Korea 1965 óta nem tesz közzé részletes gazdasági terveket és statisztikát, szociális és demográfiai adatokat.

5. Az 1960-as évek közepétől kezdődő nagyszabású hadiipari és honvédelmi fejlesztés következtében Észak-Korea gazdasági fejlődése megtorpant, és az ország a 70-es évek végére fizetésképtelenné vált.

6. Kim Ir Szen dicsőítésére országszerte mintegy félezer szobrot emeltek. A legnagyobb, Phenjanban emelt szobor megközelítésekor kötelező egy virágcsokrot elhelyezni a talapzatnál. Az 1982-ben, Kim Ir Szen 70. születésnapjára Phenjanban felépített diadalív 25 500 fehér gránittömböt tartalmaz, mivel a vezér hetven év alatt ennyi napot élt meg.

7. Az 1990-es évek végén több országban diplomáciai bonyodalmat okozott, hogy a KNDK nagykövetei az „örökös elnöknek” nyilvánított, de halott Kim Ir Szen aláírásával ellátott megbízóleveleket kívántak átadni.

8. Észak-Koreában 1997 óta az évek múlását elsősorban Kim Ir Szen 1912-es születésnapjától számolják (Dzsucse-naptár).

9. 1968-ban az észak-koreai hadsereg megkísérelte megölni a dél-koreai elnököt. A sikertelen merényletben az egység 31 tagjából 29, valamint 26 dél-koreai és 4 amerikai állampolgár is életét vesztette.

10. Kim Dzsong il főtitkárrá választásakor, 1997-ben a pártközpont gépkocsijainak rendszámát 2.16-tal kezdődőre változtatták, utalva a „kedves vezető” február 16-ai születésnapjára.

Múlt-kor

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china