.

Nagy-Britániában nőtt a foglalkoztatottaság



 

2008 óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség Nagy-Britanniában. Három hónap alatt 5,6 százalékkal lett több munkahely.


A brit statisztikai hivatal friss adatai szerint 2008 júliusa óta nem voltak ilyen jók a szigetország foglalkoztatottsági mutatói. A BBC beszámolója szerint csak az elmúlt három hónapban 76 ezerrel nőtt a dolgozók száma, vagyis a munkanélküliség hirtelen esett 5,6 százalékot.

Növekedtek az átlagkeresetek is, február óta 1,8 (prémiumok nélkül 1,7) százalékkal lettek magasabbak.

Martin Beck, az Ernst & Young elemzőcég gazdasági tanácsadója a BBC-nek úgy nyilatkozott: „A brit munkaerőpiac hagyományosan munkában gazdag, de a bérek alacsonyak. A legújabb számok ugyanezt támasztják alá, bár most valamivel jobban jártak, akiknek van munkájuk.” Samuel Tombs, a Capital Economics közgazdásza ezzel szemben egyenese „foglalkoztatottsági csodáról” beszélt, amely szerinte még jó ideig el fog tartani.

Az eredmények azért is meglepőek, mert az utóbbi években David Cameron és kormánya megszorító intézkedéseket vezetett be. Ebben fontos szerepet játszott az állami szektor leépítése. 2010-ben még a brit dolgozók több mint 21 százalékát az állam alkalmazta, ez az arány most 17,4.

A statisztikákból az is kiderült, hogy alaptalan az az aggodalom, hogy a külföldiek elveszik a britek munkáját. Valójában nincs jelentős különbség a bevándorlók és a bennszülött britek foglalkoztatási rátája között

investor.hu

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol