.

Műhús nyomtatóból?



A karácsonyi időszak alatt sok más mellett a húsfogyasztás mértéke is megnő a világon. Különösen így van ez Spanyolországban, ahol az emberek évente majdnem száz kilogramm húst esznek. A 3D-nyomtatás azonban ezen is változtathat, legalábbis ebben bízik egy Olaszországból származó, de Barcelonában élő vállalkozó és feltaláló, aki egy újfajta műhússal állt elő.

„Ez az első olyan termék, aminek a háromdimenziós megjelenése olyan, mint a húsé, az íze is tud olyan lenni, és eközben a rostos állag is megvan. Igazi alternatívája az állati eredetű húsnak" - mondta Giuseppe Scionti, aki részben a klímaváltozás miatt vágott bele a projektbe:

„A haszonállatoknak nagyobb környezeti hatásuk van az üvegházhatású gázok tekintetében, mint az összes közlekedési eszköznek együttvéve. A FAO szerint az üvegházhatású gázok 14,5 százaléka az állatoktól, 13 százaléka a közlekedésből származik" - folytatta Scionti.

A túlzott húsfogyasztás az egészségünkre nézve is káros. Sokan azonban elkezdtek változtatni az életmódjukon. Európában pár év alatt négy és félszeresére emelkedett a húshelyettesítő termékek piaca. Egy élelmezési szakértő, Martínez Obiols szerint a nyomtatott hús valóban egészségesebb, mint az igazi:

„A háromdimenziós nyomtatással előállított hús borsóból, rizsből és tengeri moszatokból származó fehérjéből készül. Az aminosavak eloszlása kiegyensúlyozott, és ideális táplálkozási szempontból. Ha egy proteinszeletet vagy proteinshake-et is bátran ajánlhatok, akkor miért ne ajánlhatnék egy proteinsteaket? Már ha olyan íze van, mint egy steaknek. Az íz ellenőrzése nagyon fontos."

A laboratóriumban még kísérleteznek az ízekkel, de a cél az, hogy a nagyüzemi gyártás beindulásával minél többen ehessenek egészséges és fenntartható ételeket.



Forrás: euronews
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china