.

Most kell, vagy nem kell órát állítani ezen a hétvégén?



Sokan pártolják, s talán még többen ellenzik a tavaszi-őszi óraátállítást.  Tény és való, így vagy úgy, mindenki életét befolyásolja valamilyen módon ez a két  dátum.


2019-ben döntést hozott az Európai Parlament az óraátállítás eltörlésének lehetőségéről. Igaz, idén ősszel még biztosan állítunk az órákon, de most legalább visszakapjuk azt egyet, amit tavasszal „elveszítettünk”.

 Az órákat tehát október 25-én vasárnap kell hajnali 3 óráról 2 órára visszaállítani.

 

Az eddig nyilvánosságra került információk szerint 2021-ben az európai uniós országok eldönthetik, hogy a nyári, avagy az téli időszámításhoz kapcsolódnak majd. Egyelőre úgy tudni, Magyarország a nyári időszámítás bevezetését támogatja, ezért 2021 tavaszán még egyszer biztosan előreállítjuk az órákat. Persze, ehhez az is kell, hogy addig valóban végleges döntés születhessen ebben a fontos kérdésben. S ha így történik, 2021. március 28. lesz az utolsó óraátállítás időpontja. Ennek köszönhetően egy év múlva már nem állítjuk vissza az órákat, s a jövő téli időszakban egy órával „később” sötétedik majd, igaz reggelente is nagyjából ennyivel „később” kel fel a nap.

Az óraátállításnak kezdetben számos pozitív hatása, eredménye volt, hiszen például villamosenergiát spóroltak vele, kedvezett az építőiparban, a mezőgazdaságban dolgozóknak, akik hosszabb ideig végezhették a szabadban a munkát, s a hosszabb nappaloknak köszönhetően kevesebbet és kevesebben vezettek szürkületben, sötétben. Az ellenzők szerint manapság közel sem annyira jelentős az óraátállítással elérhető energiamegtakarítás, ugyanakkor egyre többeknek okoz depressziót, fáradtságot, alvás- és emésztési zavarokat a tavaszi és őszi átállási időszak. A rendőrségi adatok szerint ilyenkor látványosan emelkedik a figyelmetlenségből, fáradtságból eredő balesetek száma is...

Úgy tűnik, jövő tavasszal tehát utoljára még előrehúzzuk az órát hajnali 2-ről 3 órára, amellyel együtt véget érhetnek az óraátállítással járó „megpróbáltatások” is.

Október 25-én viszont még ne felejtsétek el hajnali 3-ról 2 órára visszaállítani az órákat!

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol