Jelenlegi hely
.
Mit okozhat a túlsúly?
Az elhízás korunk járványszerűen terjedő betegsége, mely az egész világon rohamosan terjed mind a felnőtt, mind a gyermek korosztályban. Az elhízás nemcsak esztétikailag nem kívánatos jelenség, hanem számos betegség előidézője is, mint például a magas vérnyomásé.
Mit nevezünk magas vérnyomásnak?
Amikor szív vért pumpál a a erekbe azt egy bizonyos nyomással teszi. Aztán a vér visszafelé áramlik, nyomása csökken, és a kitágúlt szív kamrába már így ármlik be. Amikor a szívizom összehúzza a szívkamrát a nyomás megnő, ezzel a nyomással indul vérünk a következő körútra. Ezt a két értéket mérik.
A vérnyomás normálisnak tekintett értéke 120/80 hgm. 140 hgm felett már magas vérnyomásról beszélünk.
A magas vérnyomás az elhízottak körében hatszor gyakoribb a normál testsúlyú társaikhoz képest.
Fiatal egyéneknél, a testsúlygyarapodás is kockázati tényezőként szerepel a magas vérnyomás kialakulásában. 10 kilogramm súlynövekedés 3 Hgmm-el magasabb szisztolés és 2,3 Hgmm-el nagyobb diasztolés vérnyomás értéket eredményez. Ez a 10 kilogrammos súlygyarapodás, a kardiovaszkuláris megbetegedés kockázatát 12 százalékkal emeli és 42 százalékkal az agyi infarktusét. A magas vérnyomás azoknál az egyéneknél még gyakoribb, akiknek a zsír lerakódása a hason jelentkezik.
A megnövekedett zsírszövet állomány azt igényli, hogy megfelelő vérellátása legyen. Ez úgy érhető el, hogy a szív növeli a keringő vér nyomásátt, hogy a zsírszövetkbe is elegendő vér jusson.. A zsírszövetekkel megnövelt szervezet érhálózatába csak nagyobb nyomás tudja eljuttatni a vért ami a szívre többlet munkát terhel.
Mit tegyen a túlsúlyos magas vérnyomásos beteg?
A magas vérnyomás vezető oka a jelentős súlygyarapodás. Úgy tűnik, hogy a kóros veseműködés nemcsak oka, hanem következménye is az elhízás okozta magas vérnyomásnak.
A megnövekedett zsírszövet állomány azt igényli, hogy megfelelő vérellátása legyen. Ez úgy érhető el, hogy a szív növeli a keringő vér nyomásátt, hogy a zsírszövetkbe is elegendő vér jusson.. A zsírszövetekkel megnövelt szervezet érhálózatába csak nagyobb nyomás tudja eljuttatni a vért ami a szívre többlet munkát terhel.
Mit tegyen a túlsúlyos magas vérnyomásos beteg?
Életmódbeli változások mindenképpen javasoltak. Első lépésként legfontosabb a fogyókúra elkezdése és rendszeres fizikai aktivitás beiktatása a mindennapokba.
Úgyogy marad a mozgás, a felesleges zsírrétegek leadása és amíg helyre nem áll a szervezet egyensúlya az orvos által javasolt vérnyomáscsökkentő szedése, ami az okot nem, csak a tünetet szünteti meg.
Vizsgálatokat végeztek annak eldöntésére, hogy a testsúly csökkentő gyógyszerek a vérnyomás csökkentésében is jótékony hatást fejtenek-e ki. A jelenleg forgalomban lévő súlycsökkentő gyógyszerek közt nem találtak eddig olyat, amelyre ez az állítás igaz lenne. - írja a wbbeteg