.

Mit hiszünk igazságnak?



Faramuci ez a világ! Az igazságra nem mi jövünk rá, hanem mások mondják meg nekünk mi igaz és mi nem. Aztán az vagy úgy van, vagy nem, de mi kitartóan hiszünk a belénk táplált "igazságba".


A világról szóló ismereteink 99 százalékát nem közvetlen tapasztalatokból, hanem más emberektől nyerjük különböző kommunikációs csatornákon keresztül. Amit tudásnak hiszünk, az valójában csak hit, amit külső információk összegzéséból nyerünk.
Még az olyan triviális dolgok is, mint hogy a Föld gömbölyű, ezen alapulnak – hiszen még jelen korunkban is kevesen vannak akik elmondhatják, hogy körbejárták. Saját tapasztalatok híján elfogadjuk igazságnak amit mások mondanak, amit az iskolákban tanítanak, amit a tudósok egybehangzóan állítanak, amit hírügynökségek közölnek. Nem vizsgáljuk az információ forrását, de a hallottakat, tanultakat mégis elfogadjuk igazságnak, ha az információt közlő személy, vagy szervezet hiteles számunkra. 
Információinkat különböző helyekről szerezzük be. Iskolák, egyetemek, internet, újságok, rádió, televízió. Ha az egyetemen a plutónium-izotóp tulajdonságairól tanulsz, nem törődsz vele, hogy az ismeretet melyik kutató szerezte meg, a professzor és a mögötte működő intézmény hitelébe vetett bizalom elég az információ igazságként való elfogadásához.
Ha egy ábrán ábrázolnánk az emberek közötti információ áramlást, és a hiteles helyeket jelentő szervezeteket, intézmény rendszereket bekarikáznánk, mint információs csomópontot, nyilvánvalóvá válna, valóságnak hitt tudásunkat ezeken csomópontokon keresztül kapjuk. 
Ha a hitelesnek tartott információs csomópontokba sikerül olyan forrást, forrásokat elhelyezni, aki külső érdekek szerint tálalja az információt (elméletet, kutatási eredményt, híreket) a szervezet elfogadottsága ezt az információt is elfogadottá teszi. (Például: a CNN-en, Reuters-nél, vagy az MTI-ben, vagy más vezető hírügynökségek által megjelentetett hír valóságtartalmát nem a hír forrása, esetleg egy távoli országban dolgozó riporter személye, hanem a hírközlő elfogadottsága teszi hitelessé.)
Ezáltal lehet irányítani az információt, a "tudást". Az lesz igaz, azt hisszük el, amit ezektől az információs csomópontktól legtöbbször hallunk.

Talán zavarosnak tűnik a fenti okfejtés, de jobban érthetővé válik néhány példa bemutatásával.


- Az evolúciós fejlődésnek, az emberiség kialakulásának senki sem volt tanúja, mégis igazságnak tartjuk a hivatalos tudomány által képviselt nézetet. Itt sem az archeológusok személye, hanem a nézeteiket összefogó tudományos intézetek hitelessége miatt kezeljük valóságként ezt az elméletet.

-  Ahány része van a világnak annyiféle vallás és hit létezik. A hívőkbe egy életen keresztül sulykolják hitük igazát, amit sokan annyira igazságnak hisznek, hogy még életüket is hajlandóak feláldozni érte

- Napjainkban a globális felmelegedést a hiteles tudományos körök tényként tárják a világ elé. Hiába növekedett az Antarktisz jégtakarója, hiába vagyunk tanúi extrém hideg időjárási eseményeknek, (november végi, december eleji szokatlan hideg és hatalmas havazás Észak-Amerikában, Európán átvonuló hidegfrontok, Dél-Európára nem jellemző alacsony hőmérséklet) az emberek többsége igazságként fogadja el a globális felmelegedést és elfogadja a hivatalos magyarázatot, miszerint a felmelegedés átmeneti következménye ez a lehülés.

- Az elfogadott nézetek szerint a Mars bolygó színezete vöröses barna. Saját szemével ugyan még senki nem látta, a színt csupán a NASA által közreadott fényképek bizonyítják. Többen felvetették ezen képek manipuláltságát, de a NASA -ba vetett bizalom miatt a legtöbb ember igazságként fogadja el a közreadott képek színét.

- Sokáig igaznak hittük a soha meg nem történt tonkini incidenst, ami okán elkezdődött a vietnami háború. Nem kételkedtünk hitelességében, hiszen a világ hírközlő szervei mind ugyan azt állították.

A történelem, a tudomány, a társadalom hírei mind valamelyik információs csomópontból jönnek és mi ezeket kezeljük igazságként. Ezek alapján bátran kijelenthetjük, hogy számunkra nem az igazság a valóság, hanem az amit valóságként elfogadtatnak velünk.  

illúzió mátrix élet igazság hazugság összeesküvés kormány könyv-2014-új világtudat
 
Szabadon ébredők bejegyzése alapjaán

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol