.

Miről mesélnek Kínában a kőbe vésett ősi ábrák



Kőbe vésett őstörténet



A legtöbb nép őstörténetében szerepelnek csillagokból jött istenek, sőt sokszor magukat is annak leszármazottainak tekintik. A kínaiak pedig egyenesen úgy gondolják, hogy legkorábbi őseik a Holdról jöttek, hogy megalapítsák a Mennyei Birodalmat a Földön.
A Kínaiak szerint nagyon-nagyon régen, jóval Krisztus előtt úgynevezett sui sing gömbök szálltak le a Földre. A gömbök ragyogtak és mindenható lényeket szállítottak, s ahogy a kínaiak szokták mondani: „meg sem tudjuk számlálni valamennyi eddig leszállt sui singet az ókortól napjainkig”.
Talán ennek bizonyítéka lehet az a szilklarajz is amit egy félreeső, szinte megközelíthetetlen helyen Kína délnyugati részén (Huoyaogang Hill, Silun város közelében, Guangdong Tartományban) fedeztek fel.
 
A véset egy sisakot viselő alakot ábrázol egy pár tollal mindkét oldalon, valamint egy kinyúló antennaszerűséget. Ezt akár földönkívüli látogatóként is lehet értelmezni. Ráadásul a sziklát csillagtérkép, állatok képei, különféle jelképek és ismeretlen eredetű minták borítják.

„A vésési technikára alapozva ez a petroglifa (sziklarajz) az újkőkorban készülhetett kőeszközökkel vagy más tompa szerszámokkal” – állítja Chen Dayuan, a Luodingban található múzeum korábbi igazgatója. Azt is hozzáteszi, hogy a kövön látható alak egy idegen lény lehet.

A sziklavésetek és festmények gyakran az egyetlen fennmaradt bizonyítékai a történelem előtti eseményeknek, melyekkel időről időre a világ legeldugottabb helyein lehet találkozni. Ritka, hogy írásos emlékek is maradjanak ezen ábrák mögötti eseménykeről.

Az egyik ritka kivétel az ősi kínai Huai-nan-tsu kézirat, melynek 8. fejezete egy idillikus korszakról ír, amikor valamennyi élőlény, az emberek és az állatok békében és harmóniában éltek. Ekkortájt „a szellemek gyakorta látogatták a földi embereket, hogy az istenségek ősi bölcsességére tanítsák őket.” – tudósít az írás.
 
A Huai-nan-tsu egy ősi kínai szöveg, amely olyan esszégyűjteményből áll, amely a Liu An  Huainan király udvarában tartott tudományos vitákból származott, valamikor az ie 139 előtt

Egy másik sziklarajz a Barrier Kanyon művészetének  látványos eleme, amit egy olyan kultúra rajzolt, mely 8000 éve népesítette be ezt a területet. Az alakok a kinyúló „antennáikkal” nagyok, üres (fehér) szemeik vannak, s lefelé bámulnak ránk a távoli múltból.
 

A sziklába valószínűleg a Baiyue nép véste az ábrát. Nehéz fény deríteni a Baiyue népre, amelyet gyakran hasonlítanak Izrael elveszett törzseihez. A kínai történészek roppant bizonytalanok a tekintetben, hogy kik is voltak ők és mi történt velük.
 

Ez a vésett kő Fenhui falucskában a Huoyaogang hegyen (Silun település, Luoding Város, Guangdong tartomány) található, mindössze 3 kilométerre Guangxi tartománytól.

A Huoyaogang hegyről származó egyedülálló petroglifa egy újabb fontos tárgyi lelet, amely által az ősi kínaiak egy idegen, talán földönkívüli civilizáció megjelenését akarták megörökíteni.

A cikk témájátl a Boldognapot.hu bejegyzése adta
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol