.

Mire számíthatnak az angliai magyarok a választások után



Alig pár hét van már csak hátra a brit parlamenti választásig, a héten már minden jelentősebb (és pár kevésbé jelentős) párt előállt a programjával. Ebből kiderül, mire számíthatnak a Nagy-Britanniában élő magyarok ha adott párt alakíthat kormányt


Konzervatívok

Kezdjük a 2010 óta hatalmon lévő torykkal, akiket az elmúlt években elég sok kritika ért a folyamatosan növekvő bevándorlás miatt (noha a legutóbbi választás előtt számottevő csökkenést ígértek).

David Cameron most azt mondja, az uniós tagállamokból érkezőknek négy évet kellene várniuk, hogy igénybe vehessék a különböző kedvezményeket és segélyeket, legyen az adózás, vagy éppen lakhatási hozzájárulás.

Ha a konzervatívok kormányon maradnak, akkor a jövőben nem vehetnék igénybe a családi pótlékot azok, akiknek a gyerekei nem az Egyesült Királyságban élnek, aki pedig fél éven belül nem talál munkát, annak el kellene hagynia az országot.

Közben az Európai Unióval is komoly tárgyalásokat folytatna a szabad munkaerő-áramlás megváltoztatásáról, ugyanakkor kizárta annak lehetőségét, hogy akár időlegesen maximálnák a befogadható migránsok számát. Tárgyalnának arról is, hogy a jelenleginél gyorsabban kiutasíthassák a külföldi bűnelkövetőket és megakadályozhassák, hogy ismét az országba lépjenek.

A nagyobbik kormánypárt továbbra is céljának tartja, hogy évi 100 ezer alá húzza le a nettó bevándorlók számát (jelenleg ez 243 ezer).

Címszavakban

- Az uniós határátkelőknek négy évet kell várniuk a kedvezmények, segélyek igénybevételére
- A jövőben nem vehetnék igénybe a családi pótlékot azok, akiknek a gyerekei nem az Egyesült Királyságban élnek
- Évi 100 ezer fő alá szorítanák a nettó bevándorlást
- Tárgyalások Brüsszellel a szabad munkaerő-áramlás szabályainak megváltoztatásáról

Munkáspárt

Tegye fel a kezét, akit meglep, hogy a Munkáspárt is „felszállt a vonatra” és az erősebb határőrizet mellett érvel, és az alacsonyan képzett munkaerő jelentős korlátozását tervezi, ugyanakkor a képzett munkavállalókat és az egyetemistákat szívesen fogadná.

A jelenleg ellenzékben lévő párt betiltaná a csak külföldieket közvetítő munkaerő-közvetítőket, és növelné az illegális migránsokat alkalmazók büntetését.

Címszavakban

- Ezer fővel növelné a határokon szolgálatot teljesítők létszámát
- Korlátozná az Európai Unión kívülről érkező munkavállalók számát
- Büntetendővé tenné a határátkelők kihasználását, ami ráadásul elveszi a munkalehetőséget a britek elől
- Az uniós határátkelőknek két évet kell várniuk a kedvezmények, segélyek igénybevételére

Liberáldemokraták

A kisebbik kormánypárt csak annak adna munkanélküli-segélyt, akinek előtte felmérték az angoltudását. A nem megfelelő szinten lévők csak akkor kapnának segélyt, ha nyelvtanfolyamon vennének részt. A Libdemek emellett úgy vélik, az uniós határátkelőknek is „ki kell érdemelniük”, hogy jogosultak legyenek a különböző segélyekre és juttatásokra.

A párt ismét bevezetné a határokon a kilépés ellenőrzését, hogy a kormány képben legyen, kiknek járt le a vízumuk.

A pártra sokan úgy tekintenek, mint amelyik kisebbik koalíciós partnerként tory és munkáspárti győzelem esetén is kormányra kerülhet, erről Nick Clegg elnök (és jelenlegi kormányfő-helyettes) azt mondta, előbbi esetben a szívet, utóbbi esetben az észt vinnék az együttműködésbe. Azaz semmi sincs kizárva.

Címszavakban

- Visszaállítanak a határellenőrzést ki- és belépés esetén is
- Véget vetne a korlátozás nélküli fogva tartásnak az illegális határátkelők esetében
- Kötelezővé tennék az angol nyelv ismeretét a munkanélküli segély folyósításáért
- A jövőben nem vehetnék igénybe a családi pótlékot azok, akiknek a gyerekei nem az Egyesült Királyságban élnek

UKIP

A Függetlenségi Párt gyakorlatilag megalakulása óta a határátkelők elleni fellépéssel (és az EU-ellenességgel) határozza meg magát, így nem csoda, hogy választási programjában is kiemelt szerep jut a témának.

A UKIP ausztrál típusú pontrendszert vezetne be, így válogatná ki azokat a külföldi munkavállalókat, akik az ország hasznára lehetnek, legyenek akár uniós ország polgárai, vagy EU-n kívüliek.

A párt 50 ezer főre csökkentené az éves nettó bevándorlás mértékét (most ugye ennek az ötszöröse), és 2500 fővel növelné a határokon szolgálatot teljesítők létszámát. (Ha már határőrizet: a brit útlevéllel rendelkezők elsőbbséget élveznének a be- és kilépéskor.)

A UKIP szigorú nyelvi teszteket vezetne be az állandó letelepedésre vágyók körében, és kilépne a Dublini-szerződésből, ami azt jelenti, hogy mérlegelés nélkül hazaküldené az illegális bevándorlókat.

A szigorítás nem vonatkozna azokra, akik már jelenleg is jogszerűen élnek, dolgoznak vagy tanulnak az Egyesült Királyságban.

Címszavakban

- Az ausztrálhoz hasonlító pontrendszer a képzett határátkelők kiválogatására
- Évi 50 ezer főre csökkentett nettó bevándorlás
- Öt évre eltiltaná a bevándorlástól a képzetlen munkaerót
- Az uniós határátkelőknek öt évet kell várniuk a kedvezmények, segélyek igénybevételére

SNP

A Skót Nemzeti Párt elemzők szerint könnyen a mérleg nyelvét jelentheti, valószínűleg a Munkáspárt oldalán, így hiába van elsősorban helyi jelentősége, könnyen hozhatja úgy a politika, hogy ők döntenek majd.

Az SNP speciel kanadai típusú bevándorlási politikát szeretne, amivel természetesen a párt is a magasan képzett határátkelőket célozná. Emellett azt szeretnék, ha a skótok maguk dönthetnének az őket érintő migrációs ügyekben.

Címszavakban

- A bevándorlási szabályokat a skót gazdaság igényeinek megfelelően alakítaná át
- A skót egyetemeken végzett külföldi hallgatók meghatározott ideig dolgozhassanak Skóciában
- A végcél a független Skócia a saját, kanadai típusú bevándorlási rendszerével

Zöldek

A zöldek folyamatosan építenék le a brit határőrizetet. A több mint öt éve Nagy-Britanniában élő illegális bevándorlók maradhatnának, kivétel, ha súlyosan veszélyeztetik a közbiztonságot. A menedékkérők a jelenleginél több jogot kapnának.

Címszavakban

- Eltörölnék a külföldi egyetemi hallgatókat érintő korlátozásokat
- Eltörölnék azt a szabályt, amely szerint a házaspárok Nagy-Britanniában élő felének megfelelő jövedelemmel kell rendelkeznie ahhoz, hogy a párja, családja csatlakozhasson hozzá (unión kívüliek esetében)
- Több jogot adna a menedékkérőknek
- Nem kedveznének a megfelelő anyagi háttérrel vagy szakképzettséggel rendelkezőknek

Plaid Cymru

A walesi pártról viszonylag kevesebbet hallani, és aligha valószínű, hogy komoly szerepet játszanának a választást követően. A Plaid Cymru mindenesetre ellenzi a pontozáson alapuló bevándorlási rendszert, ellenben támogatja a menedékkérőket a walesi munkavállalásban addig is, amíg a státuszukról szóló döntésre várnak.

Címszavakban

- Létrehozná a Walesi Bevándorlási Szolgálatot, amely listát állítanak fel a hiányszakmákról, így biztosítva, hogy a helyi igényeknek megfelelő munkaerő érkezzen
- Több erőforrást biztosítana a határátkelők integrációjára
- Walest a háború és erőszak elől menekülők menedékévé tenné

Összességében a sok különböző tervből nekem annyi mindenképpen lejött, hogy valamilyen szigorításra számítani kell (hiszen reálisan nézve vagy a Konzervatívok vagy a Munkáspárt lesz a leendő kormány meghatározó ereje, és mindketten éveket váratnák a határátkelőket a kedvezmények, segélyek igénybevételével), és ugyan Nagy-Britannia uniós tagsága szerintem nem lehet kérdéses (a UKIP-on kívül erről senki nem beszél komolyan, népszavazás ide vagy oda), a szigorúbb feltételekkel alighanem mindenkinek számolnia kell, aki a szigetországban képzeli el a jövőjét.

Határátkelő

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol