Mexikói élmények (4. rész)

 
 Megnézhettük, sőt fel is mentünk az úgynevezett Latin-Amerika Toronyba , ami nemrég még a legmagasabbnak számított országszerte, mára azonban oly sok érdekes és a kornak megfelelő  modern felhőkarcoló épült és épül, hogy meg nem mondható hányadik lett a magassági versenyben.A legfelső teraszról a körpanoráma  viszont egyedülállóan varázslatos és minden kétséget megcáfolva teszi azt a 30-40 éves tervet , hogy a Gellért-hegy hiányában legyen egy madártávlat a város végeláthatatlan megapolisz látványára.

   
A jó kis légkondicionált busz következő állomása az úgynevezett Három Kultura Találkozása nevű éppen tűzforró és napszikrázó kő és romhalmaz megtekintése és túlhosszas magyarázgatása a 40 fokban volt. Ezek a valamikori egymás alapjaira épült kiásott , meg kitoldozgatott ,foltozgatott  maradványok érdekességét hosszan ecsetelte és különböző vallási ,történelmi storykkal színesítette vezetönk . Színesítés ide, vagy oda külünüsebben nem akartam beleásni magamat sem az Azték Mexikó, sem a Spanyol Mexikó, sem a Köztársaság Mexikó történelmébe, úgyanis itt erről a három kultura találkozásáról van szó és valami folytonosságot,akarnak  megmutatni  , ami persze van , de nem a romkövekben / amik lehetnének Egerben  a várrom  ,vagy Irországban a középkori kastélyrom darabjai/  pláne nem egy szerény képességű turista számára. A rekkenő melegtől a fizikumunk, a nyomasztó információ mennyiségtől szellemünk , így hát mi magunk, már alig vártuk , hogy a jótékony, hűvős, kellemes buszba visszaülhessünk és tovább menjünk.
 

   Ám a Piramisok még várhatnak , gondolta a vezetőnk és egy váratlan kis jobb kanyarral befordult a "shopingolás" szent utcácskájába. Valahogy túléltük még ezt az egy órát , ugyan valóban szebbek és elegánsabbak voltak ezek az ezüst, ékszer, keramia boltok , mint a fontos turista helyeken lévő rémisztő giccshalmazt kínálók, de mivel nekünk vásárlási szándékunk nem lévén, csak a türelmünk kellett , hogy legyen.
 

    A városból kifelé hosszan, megkapó látvány volt az út bal oldalától, 15-20 km-re lévő hegyoldalon , mintha odaragasztott színes  papirkivágott házacskák lettek volna a külvárosi tájban. Sem fák, sem út csak az ezerszínű egymásra rakosgatott házacska. Kati meg is kérdezte , hogy mennek fel nincs is út ?- mondom biztos, létrával! 

    Aztán a hőséges csodapiramis /lásd elöző rész/ után visszafele egy másik uton megnézhettük a Guadajara régi és új templomokat , ahová évi 20 millió ember zarándokol és , mint érdeksség az új templomban 20 ezer ember hallgathat misét , a téren meg több százezer egyszerre. Állitólag nagyon neves építész tervezte , de ennél, ugyan nem arctalan , de rosszabb kinézetű modern épületet nem igen láttam még. Persze mentségére legyen mondva , hogy belül viszont egy tér, oszlopok és más tartóelemek nélkül. Biztos bravuros teljesítmény. Ezek a kegyhelyek jó kis üzletet jelentenek újabban , nem ártana , ha nálunk is valaki kis gyerek , vagy akár több is , mint ott három, meglátna egy szentet és el is tudná hitetni. Persze valami eredeti story kell hozzá, akit érdekel Guadajara cím alatt megnézheti az övékét. Érdemes!
 

   A buszozás ezzel aztán véget is ért és egy nap pihenő után nekivágtunk még egy, nagy dirrel- durral beharangozott , vidéki kirándulásunknak , amit egyrészt kiváncsiságból , másrészt volt időnk bőven meggondolásból metróval és gyorsvasuttal akartunk megtenni. Xochimilco , valójában talán egy faluszerű /hoppá, bocs! most látom a Wikin , hogy fél millió lakosa van/ Mexikó City külső kerület , amit keresztül kasul sző egy csomó kanális ,ami állitólag remek vízi, hajós kikapcsolódást és szórakozást nyujt a dolgozóknak. Legnagyobb szerencsénkre a hosszú vonatozás alatt megismerkedtünk egy aranyos párral , akik az északi Montereyből jöttek és velünk együtt "szórakozták" végig a nevetségesen semmitmondó koszos , szürke vizí hajókázást. A hajók elképesztő rozoga, őskoruak, viszont kimázolva , kipingálva egy fura vidám és önfeledt hangulatot teremtenek. Így a fiatalokkal együtt valóban jól szórakoztunk a nevetségesen vékonyka élmény közben.

   Még egy pillanatra vissza a városba. Mexikóban megvalósítottak egy nagyon életrevaló ötletet, könnyü nekik, még igazán "fiatalok" , kialakitottak egy muzeumi negyedet , hatalmas Budapest nagyságú parkkal , ahol aztán igazán létrehozhatták a mi régi Városligetünk ideája. Bodegák, tacosütők, emlékgiccsárusok megszámlálhatatlan tömege gondoskodik a nép pénzéről. Vasárnap  a csúcsidőben is voltunk ott , de ha megpróbálnám megbecsülni az ottani aznapi emberszámot  az 1 millióval biztos rövid lennék. Nem elég a számos muzeum, a főuton egy szabadtéri Dali szobor gyüjteményt is kiállítanak. Szegény vén bajszos , zseniális kokler, ha tudná, hogy képei korszakalkotó ötleteiből, micsoda nevetséges fidres-fodros ruhájú és lefojó órás giccseket öntöttek szoborba, levágná legendás bajszát és újra kezdené festészetét. Az viszont dícséretes, hogy az éjszaka leple alatt is ott maradnak ezek a  súlyos bronz figurák és, hogy-hogy nem landolnak egy színesfém telepen , mint nálunk lenne szomorú sorsuk. 
 

  Hiába a mérhetetlen tömeg, meg kell mondjam , hogy a közlekedés kifogástalan és teljesen zökkenőmentes. Egyrészt a kisbuszos, iránytaxik , másrészt a másodpercenként feltünő és leinthető olcsó taxik gond nélkül hozzák, viszik a vasárnapozó kis és nagy családokat. Persze az árban mindig meg kell állapodni , mert ellenkező esetben nem kis meglepetés érheti az embert. Folyt. köv.