Jelenlegi hely
.
Megmagyarázhatatlan haszonállat-csonkítások
A megmagyarázhatatlan haszonállat-csonkításokról szóló beszámolók több évszázadra nyúlnak vissza a történelemben. A gyakran felmerülő magyarázatok a természetes ragadozóktól a titkos katonai fegyverkísérleteken át a földönkívüliekig terjednek.
A marhatetemek állapota rendre megdöbbentette a rájuk bukkanó farmereket. Az állatok fülei, szemei, tőgye, végbele, nemi szerve és nyelve hiányoztak – úgy tűnt, egyetlen tiszta vágással lettek eltávolítva egy igen éles eszköz segítségével. A tetemek nem tartalmaztak vért, és körülöttük sem voltak vérnyomok, mintha csak lecsapolták volna őket. Sem lábnyomok, sem keréknyomok nem voltak körülöttük – de még a szabadon hagyott tetemekre lecsapó dögevők is hiányoztak.
1975 októbere és áprilisa között egyedül az Egyesült Államok Colorado államában majdnem 200 ilyen esetet jelentettek be. A jelenség a bulvárlapok alapanyagából országos aggodalmat kiváltó tényezővé fejlődött: a neves Associated Press hírügynökség coloradói irodája az év első számú híranyagává választotta a bizarr, nyugtalanító rejtélyt. Az államot akkoriban Washingtonban képviselő egyik szenátor, Floyd Haskell a Szövetségi Nyomozóiroda, az FBI segítségét kérte a talány megoldásához.
Az 1970-es évek folyamán a „marhacsonkítás” (cattle mutilation) néven ismert esetek száma egyre nőtt az Egyesült Államok ritkábban lakott középső, illetve nyugati területein. Végül 1979-ben – miután több ezer esetnél és több millió dollárnyi okozott kárnál járt a mérleg – az FBI valóban nyomozást indított az ügyben. A nyomozóiroda egy olyan esetsorozat vizsgálatába kezdett, amely Új-Mexikó államban, indiánrezervátumhoz tartozó területeken történt.
A nyomozás elindítását részben egy tudományos tanácskozás és az általa kifejtett nyomás eredményezte. A konferenciát nem más kezdeményezte, mint Új-Mexikó tudományos beállítottságú szenátora, Harrison Schmitt – egyben a Harvardon végzett geológus doktor és az Apollo–17 Hold-misszió egyik asztronautája.
Az FBI nyomozása azonban végkövetkeztetésében semmi különöset nem talált: 1980. január 15-én azzal zárta le a nyomozást, hogy „a bejelentett esetek egyike sem tartalmazott a gyakori ragadozókon kívül más által végrehajtott csonkítást.” A károkat elszenvedő helyiek korántsem értettek egyet.
„Egész életemet szarvasmarhák körül töltöttem, és biztosan meg tudom különböztetni, hogy valamit egy prérifarkas vagy egy éles eszköz csinált” – mondta George A. Yarnell, a Denvertől délre található Elbert megye seriffje a New York Times napilapnak 1975 őszén.
A sátánista szektáktól az ufókig
A titokzatos haszonállat-csonkítások azonban nem kizárólag az 1970-es években, és nem csak az Egyesült Államokban történtek. Hasonló esetek – birkákat, marhákat és lovakat is érintően – már a 17. századból is maradtak fenn, és a közelmúltban még 2019-ben is jelentettek ilyet. A legtöbb figyelmet azonban az 1970-es évek hulláma kapta.
Nagy vonalakban két táborra oszthatók a vita résztvevői: azokra, akik szerint eleddig megmagyarázatlan jelenségről van szó, és azokra, akik szerint konvencionális állatpusztulásokról, amelyeket egyes emberek „újracsomagoltak” rejtélyes vagy paranormális eseményekként.
Az előbbi tábort erősítők körében számos különféle magyarázat merült fel az idők során a jelenségre. Egyes helyi hatósági vélemények szerint az állatokat bizarr szekták ölték és csonkították meg szertartásaik keretében. 1980-ban a kanadai rendőrség egy azonosítatlan szektát tett felelőssé az ott tapasztalt esetekért, míg az Egyesült Államok Iowa államában a nyomozó hatóság kimondottan „sátánistákat” nevezett meg elkövetőkként.
A kormányzattal szembeni bizalmatlanság és ellenszenv odáig növekedett, hogy Nebraska állam Nemzeti Gárdája a megszokott 1000 lábról (kb. 300 méter) 2000 lábra (kb. 600 méter) növelte helikopterei repülési magasságát – egyre gyakrabban fordult elő ugyanis, hogy a dühödt gazdák rálőttek a katonai helikopterekre.
Megint mások azonosítatlan, ám egyértelműen földi lényekre gyanakodtak. A Utah állam északkeleti részén fekvő Skinwalker Ranch nevű birtok tulajdonosa, Terry Sherman rengeteg marhája esett áldozatul a titokzatos csonkításoknak, miután 1996-ban megvásárolta az 512 holdas területet.
A bizarr eseménysorozat – amelyből azóta könyv és dokumentumfilm is készült Hunt for the Skinwalker címmel – egybeesett számos ismeretlen – vagy legalábbis annak hitt – lény felbukkanásával a környéken (a birtok neve már önmagában is ominózus: a „skinwalker” [kb. „mások bőrében járó”] a navahó indián mitológiában egy rosszindulatú, alakváltásra képes varázslót jelöl).
Sherman egy alkalommal egy farkasra hasonlító, ám megközelítőleg háromszor nagyobb lényt pillantott meg, amelyen látszólag nem fogtak a rá kilőtt puskagolyók, egy másik esetben pedig a jelenségeket kutatók egyike pillantott meg egy emberszerű, ám világító sárga szemű alakot, amint egy fáról figyelte őt. A birtokon az 1990-es évek után is történtek megmagyarázhatatlan esetek.
A „hívők” utolsó népes tábora a földönkívüliekkel magyarázza a csonkításokat. A Stanford Egyetemen végzett Linda Moulton Howe tudományos filmkészítő és oknyomozó újságíró 1000-nél is több állatcsonkításos esetet vizsgált meg 1980-ban készült, A Strange Harvest (Különös aratás) című dokumentumfilmjéhez, amellyel Emmy-díjat is nyert.
Linda Moulton Howe,
1989-ben megjelent, a film folytatásának szánt könyvében, amely az An Alien Harvest (Idegen aratás) címet kapta, Howe arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a jelenség minden bizonnyal földönkívüliekhez köthető.
A legmeggyőzőbb esetek egyike egy Lady nevű lóé, amelyet 1967 szeptemberében találtak holtan a Colorado állambeli Alamosa közelében egy tanyán. Az állat agya, tüdeje, szíve és pajzsmirigye tiszta vágásokkal el volt távolítva. Az eset után 24 órán belül egy helyi bíró, Charles Bennett három világító, narancssárga gyűrűt figyelt meg az égen, amelyek háromszög alakzatban, hihetetlen sebességgel repültek. Ugyanezen időtartamon belül két helyi seriffhelyettes azt állította, egy lebegő narancssárga gömb követte őket.
Állatorvosi szkepticizmus
Az orvosszakértők többsége jóval banálisabb magyarázatokkal szolgál az állatcsonkításokra. Állatorvosi patológusok rámutatnak, hogy a dögevők jellemzően az állattetemek leglágyabb részeit fogyasztják el elsőként, ami magyarázhatja a szemek, tőgyek és nyelvek jellemző hiányát. A vér nélküliségre pedig magyarázatot adhat a livor mortis néven ismert folyamat: az úgynevezett „hullafoltokat” is eredményező jelenséget a keringés leállása okozza, amelynek eredményeképpen a folyékony vér a gravitáció miatt a tetem egy bizonyos részében gyülemlik össze, majd megalvad, így a földön fekvő tetem fenti, látható testtájain úgy tűnhet, mintha az erek egyáltalán nem tartalmaznának vért.
Az Arkansas állambeli Washington megyében a seriff hivatala kísérletet végzett 1979-ben: 48 órára egy mezőre helyeztek ki egy elhullott tehenet, majd konstatálták, hogy igencsak hasonlít a „megcsonkított” példányokra. A bakteriális folyamatok okozta puffadás miatt egyes helyeken egyenes, vágásszerű repedések mentén szakadt szét az állat bőre, és a dongólegyek, valamint a különféle lárvák hamar „kipucolták” az állat lágyabb szerveit.
Gazdasági bizonytalanságból összeesküvés-elméletek?
Michael Goleman agrártörténész szerint az 1970-es években tett bejelentések leginkább arra jelentettek módot, hogy a független, kis léptékben termelő gazdák kifejezzék bizonytalan gazdasági helyzetük miatti szorongásukat, illetve ellenérzéseiket a mezőgazdaságban erősödő állami beavatkozás iránt.
Goleman szerint az, hogy a haszonállatok időnként bármiféle kézenfekvő magyarázat nélkül hullanak el, mindig is az állattartás része volt – a nagy „csonkítási” hullám előtti, közbeni és utáni adatok pedig nem mutatnak eltérést, tehát nem növekedett meg a pusztulás mértéke. Azonban a legtöbb bejelentés egy olyan időszakban érkezett, amikor a marhatartók rendkívül szorult helyzetben voltak az Egyesült Államokban.
Rendőrjárőr vizsgál egy csonkított tehenet az 1970-es években, Új-Mexikó államban
Az 1970-es években a szövetségi kormányzat rengeteg gabonát küldött segélyként élelmezési bizonytalanságban élő országokba, amivel feltornászta a hazai piacon a takarmányárakat. Ezzel párhuzamosan Nixon elnök átmenetileg befagyasztotta többek közt a marhahús árát is, az infláció elleni küzdelem jegyében.
A marhatartók tehát két irányból is szorongatva voltak, hiszen a drágábban vásárolt takarmányon felnevelt állataikat kénytelenek voltak áron alul adni, mivel a húsipari szereplőknek is tilos volt árat emelniük, és nem adhattak értük többet.
1975-ben a Szenátus mezőgazdasági bizottságának meghallgatásán az Amerikai Marhatartók Országos Szövetségének elnöke úgy nyilatkozott, az ágazat „5 milliárd dollárnyi működési veszteséget és 20 milliárd dollárnyi állományértékbeli veszteséget” könyvelt el.
Bizonyításképpen Goleman rámutat, hogy az állítólagos csonkítások az 1970-es években többnyire Coloradóban és Új-Mexikóban történtek, két olyan államban, ahol a többihez képest igen magas volt a kisebb gazdaságok száma, amelyek sokkal jobban ki voltak téve az állami intézkedések negatív hatásainak. Texasból például lényegesen kevesebb bejelentés érkezett, annak ellenére, hogy messze itt tartják a legtöbb marhát az országban.
Vár a Costa del Sol