.

Már nem titkos: az USS Nimitzről felszállt F18 találkozott egy ufóval



A Pentagon elismerte, hogy éveken keresztül figyelte az ufókat
 

Az „Advanced Aviation Threat Identification Program” (AATIP) névre hallgató programot 2007-ben indították és 2012-ben, szüntették meg.
Ezt a Pentagon szóvivője a Reuters kérdésére meg erősítette, hozzátéve, hogy „voltak más, fontosabb prioritások, ezért a védelmi minisztérium érdekében állt a váltás.” Kevésbé adott azonban a szóvivő világos választ arra, hogy mi lesz az ufó figyelés további sorsa: „A védelmi minisztérium komolyan vesz minden népünkkel, céljainkkal szembeni fenyegetést, és akcióba lép, amennyiben hiteles információi vannak ezekről” – mondta. Ugyanakkor a lap informátorai azt állítják, hogy a projekt azóta is él, és annak korábbi vezetői továbbra is vizsgálják az ilyen irányú jelentéseket.
 

Ilyen F / A-18F Super Hornets radarja rögzítette az ismeretlen objektum mozgását.
 
A New York Times-nak birtokába jutott több olyan videó, amelyeket az amerikai haditengerészet pilótái készítettek. A felvételeken olyan tárgyak láthatók, amiknek repülési képességein a pilóták is elcsodálkoztak.

2004-ben David Fravor és Jim Slaight a Csendes-óceán felett repült, amikor különös objektum tűnt fel a radaron. A tárgy először lebegett, majd hirtelen elképesztő sebességre kapcsolt, és kirepült a radarképből.
 
<iframe allowfullscreen frameborder="0" width="698" height="573" scrolling="no" id="molvideoplayer" title="MailOnline Embed Player" src="http://www.dailymail.co.uk/embed/video/1567752.html"></iframe>

Az objektumot a haditengerészet USS Princeton cirkálója is észlelte, és ezt közölték is a velük rádiókapcsolatban álló pilótákkal. Utasítést adtak nekik, hogy vizsgáljákmeg közelebbről ezt a furcsa tárgyat. Az információt kiegészítették azzal, hogy küldetésük során már két hete figyelnek ilyen titokzatos repülő tárgyakat.


USS Princeton

A két F18-as még tovább repült 40 mérföldet, majd visszatért a USS Nimitz repülőgép hordozóra, ahol a személyzetnek beszámoltak a különös találkozásról.
"Úgy gyorsított, amilyet még sosem láttam" - nyilatkozta később Fravor a Times riporterének, majd hozzátette:"Nagyon furcsa"


USS Nimitz



források: https://coi.tothestarsacademy.com/nimitz-report/
                     http://www.dailymail.co.uk/news/article-5188203/Navy-airmen-encounter-possible-UFO.html
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china