Jelenlegi hely
.
Már nem kéne, hogy legyen, de mégis van
Már nem kéne, hogy legyen, de mégis van: Óraátállítás
Az Európai Bizottság 2018 szeptemberében ismertette az óraátállítás eltörlésére vonatkozó javaslatát, miután az európai konzultációban részt vevő 4,6 millió állampolgár elsöprő többsége a gyakorlat megszüntetését szorgalmazta. A javaslatot 2019 első felében az európai parlamenti képviselők is megszavazták, aztán ez így is maradt. Jelenleg sem foglalkoznak ezzel a témával.
Európában jelenleg három időzóna van, az országok túlnyomó többsége a közép-európai időt (CET) használja. További 10 ország a kelet-európai időt (EET), három pedig a nyugat-európai időt (WET).Az EU vezetői jelenleg Oroszország ukrajnai háborújával vannak elfoglalva, ezt megelőzően pedig a Covid19 és annak egymást követő hullámai volt az elsődleges téma az EU bizottságaiban.
Igy nem jutott idő annak megvitatására, miként vegyen búcsút az EU a szezonális óraátállítástól.
Az lenne a logikus, hogy a hosszúsági körök alapján állapítsák meg, hogy melyik ország, hova tartozik. Az Egyesült Királyság és Spanyolország egy hosszúsági körön fekszik, de a spanyol órák mégis egy órával előbbre járnak.
Ennek oka: Francisco Franco spanyol diktátor döntése Adolf Hitlerrel folytatott találkozót követően, mivel országát a német időszámításhoz kivánta igazítani.
Egészségügyi problémák főleg a nyári időszámításra való átálláskor lépnek fel
Tavasszal az órát egy órával előre állítják. Ez azt jelenti, hogy ha óraátállítás előtt és után is hét órakor kelünk fel az óra szerint, valójában egy órával korábban (hat órakor) kelünk, mint előző nap. A melatonintermelés ilyenkor még nem áll át, a glükokortikoidszint még alacsony. A vércukorszint még az alvási időnek megfelelő. Vagyis hiányzik a kimaradt egy óra alvás. Fáradtak, dekoncentráltak, levertek lehetünk.
Ezzel szemben este nagyon is fittnek és ébernek érezzük magunkat, mert belső óránk jól tudja, hogy valójában tíz óra van, mikor az óramutató már 11-et mutat.