.

Már a JP Morgan is esélyét látja a következő válságnak



Mióta a vállalati bevételi mutatók a negatív tartományba fordultak 2015 közepén, a Wall Street-i szakemberek gondolkozni kezdtek azon, hogy vajon csak múló korrekcióról, vagy valami sokkal komolyabbról van-e szó. A történelmi adatok szerint a sokkal komolyabb áll fenn - írja a CNBC.
Egy nagyobb válságnak már a JP Morgan szerint is egyharmados esélye van.

 


Wall Street, tőzsdepalota

Amikor több egymást követő negyedévben csökkentek a cégek bevételei, az esetek 81 százalékában válság követte a rossz hónapokat, állapították meg JP Morgan elemzői, akik 115 évnyi adatot néztek át elemzésük elkészítéséhez.

A maradék 19 százalék esetén a recessziót csak azért sikerült elkerülni, mert monetáris, vagy fiskális stimuláció segített ebben. Miközben a Fed nem szeretné a lazítást újraindítani, valamint az amerikai kormány visszatartja a fiskális támogatást, az ilyen jellegű segítségnyújtásra jelen helyzetben nincs esély.
 
A JP Morgan elemzői szerint komoly a kockázata, hogy ha a fogyasztási mutatók nem javulnak, recesszióba sodródik az amerikai gazdaság.

A cégek bevételi mutatói 2015 harmadik negyedévében kezdtek jelentősen romlani. Javulás a közeljövőben nem várható, és az elemzők szerint legalább 2016 harmadik negyedévéig kell várnunk a fordulathoz. Az első negyedéves céges bevételi adatok körülbelül 6,5 százalékkal eshetnek, míg a második negyedévben ugyanez az érték mínusz 1,1 százalék lehet a FactSet adatai szerint. Négy negyedéves csökkenéssel az értékesítési adatok már most is a recessziót jelző tartományban vannak.

Mindezek ellenére a JP Morgan szerint 33 százalék esélye van idén a recessziónak, (amit más gazdasági szakemberek nagyon optimista megltásnak tartanak) bár ez a szám egyre növekszik. A nagybank szerint a következő hónapokban további visszaesésre kell számítanunk. - írja a portfolio.hu

Ilyenkor merül fel az átlagemberben a kérdés, engem ez mennyiben érint?  Hát csak annyiban, hogy amerika gazdasági problémája a világgazdaság problémája.
Mindenesetre jó tudni, hogy a kötelező kincstári optimizmus ellenére a JP Morgan, amerika bankrendszerének egyik oszlopos tagja sem látja rózsásan a jövőt.
Miután már sok helyen bevezették a negatív kamatot, és az emberek megtakaritásaikból nem a bankokat kívánják finanszírozni, egyre többen veszik ki pénzüket a bankokból. Persze vannak akik úgy gondolják, hogy pénzüknek ott jobb helye van mint otthon és megőrzésért még hajlandóak fizetni is.

Ezzel csupán az a baj, hogy a bankok is csődbe mehetnek, mint 2008-ban. Akkor sokukat csak az állami beavatkozás mentett meg, de most más a helyzet. Az államok már nem akarják az adófizetők pénzét a bankok megmentésére fordítani.

Európában, a bevezetett negatív kamatok hatására, rekordokat dönt a széfek értékesítése.

 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol